Land sickness

Szemben a tengeri betegséggel ez most parti betegség.

Végre megvettük a repjegyeket. Október 21.-én repülünk vissza Malagába és onnan másnap buszozunk Gibraltárba. Lassan egy hónapja, hogy megérkeztünk oda, Dóra hajó azóta kikötőben várja az utazás folytatását. Mi is egyre inkább. Ez nem azt jelenti, hogy korábban nem vártuk és most már elkezdtünk álmodni róla. Fejben abba sem hagytam az utazást. Hazaérkezés után pár napig még „kómában” voltam a fáradtságtól. Amint ismét erőre kapott az agyműködésem, elkezdődött a további út részleteinek megtervezése. Millió kérdésre keresünk választ az itthoni létünk átmeneti felfüggesztésétől az út közös megkezdésének részletekbe menő kidolgozásáig. Az én helyzetem könnyebb, Eráé sokkal nehezebb. A hajóépítés megkezdésekor tudtam, hogy el fog jönni ez az időszak. Era csak pár hete döntött arról, hogy Danival velem tartanak.

Dönteni sem könnyű, megteremteni a feltételeit nehéz, de a legnehezebb elszakadni a megszokott környezetünktől. Elvárni, hogy az emberek, családtagok tudják és megértsék amit csinálunk lehetetlen. Erre most ébredtünk rá. Az évek és a földkörüli távolságok amelyek előttünk vannak nem megfoghatók a napi lét szintjén. A mi előnyünk is csak minimális. Inkább elhisszük amit az elmúlt évtizedekben olvastunk, megismertünk, elfogadjuk mások tapasztalatait. Az én helyzetem még egy kicsivel jobb, hiszen a gibraltári út során szinte minden kételyem elszállt. A környezetünk még nem tapasztalta ezt meg.

Három hét telt el a hazaérkezésem óta. A hajón minden indulásnál egy pár napig kerülget a tengeri betegség. Szerencsére nem vészes, csak egy kis émelygés a gyomorban. Pihenéssel, rendszeres, de könnyű étkezéssel, a friss levegőn való tartózkodással kordában tudom tartani. Később egy – egy komolyabb menetnél még meglátogat ez a kellemetlenség aztán végleg eltűnik. Mondják, fejben dől el ez is. A tapasztalatom az, hogy igen. De itthon még mindig rosszul alszom. Azt hiszem a hajó ringása hiányzik a legjobban. Hiányzik a természettel való közvetlen kapcsolat akkor is amikor alszom. Megszerettem a menetben a kormányállásban való bóbiskolást.

Reklámok

Land sickness” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. “A kihívás összpontosításra ösztönöz, arra, hogy csináljunk bármit, a legjobbat hozzuk ki magunkból.
    Laurent Gounelle” Tudom ,hogy Veletek is így lesz! Az ,hogy a család együtt , egy ilyen nem mindennapi úton nagyszerű, élményekkel,tapasztalatokkal gazdagodhat ez túlmutat mindenen.A mai rohanó világban keveseknek adatik meg ,hogy a gyerekükkel legyenek a nap 24 órájában.Nálatok ez is megvalósul .A kis 5 éves Dani két év múlva bizonyára nem 7 éveseknek megfelelő “bölcsességgel “kezdheti majd a sulit .Hiányozni fogtok ,már most összeszorul a gyomrom ,hiszen a gyerekeimen és Tamáson kívül csak Ti vagytok nekem! Nagyon szurkolok Nektek!!! Ildi

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s