Félúton – eddigi élményeink, tapasztalataink rövid összefoglalója

Az alábbi írás Fidzsin született, mostanra lett teljes. Összefoglaja eddigi utunk tapasztalatait. A net korlátozottsága miatt fényképek nélkül.

Írásom apropóját Fidzsi elérése, és így a fél földkerülő út, tizenötezer mérföld megtételén túl az adja, hogy alapvetően megváltozik a legénység összetétele. Idáig az utat a négyfős család együtt tette meg. Lassan véget ér a második óceán átszelése. A legnagyobbé. A még mindíg elképzelhetetlenül és felfoghatalanul nagy Csendes óceáné. Úgy érzem helye van egy összefoglaló áttekintésnek. Az alábbiakban erre teszek kíserletet.

Eddigi útvonalunk a klasszikus receptet követte. Adria, Gibraltár, Kanári szigetek, Karib tenger, Panama csatorna, Galapagos, Franciaa polinézia, Tonga és Fidzsi. A Földközin dél-Olaszország, Messinai szoros, Szicília, Szardínia, Mallorca, Ibiza, dél-Spanyolország, Gibraltár. A Karib tengeren Saint Lucia, Martinique, Dominika, Guadalupe, St. Barts, St. Martin, St. Kitts és Nevis ill. Bonaire és San Blas voltak a megállóink. Francia Polinéziában Hiva Oa, Tahuata, Nuku Hiva, a Tuamotu atollokon csak Fakarava, majd Tahiti, Moorea, Raiatea és Bora Bora. Tongán az északi szigetcsoporton Vavau-n Neiafuban és néhány kisebb szigeten horhonyoztunk. Fijin a fő szigeten Viti Levu-n.

A helyeket melyeket felkerestünk sokféle szempont szerint lehet értékelni. A hajóval Gibraltárban valójában csak tankolni voltunk. A kifutópálya spanyol oldalán, La Lineában állt a hajó több mint egy hónapot. Gibraltár sajátos hangulatú, kedves kis város, jó élettér. A szikláról először megpillantani Afrikát és az Atlanti óceánt felemelő érzés, megkapó élmény. Fokozza még a pillanat varázsát, hogy nagy dolog eljutni ide, és nagy döntés innen kifutni az Atlantira. La Linea marinája ideális hely a felkészülésre. Megfizethetőbb mint Gibraltár, pedig gyalogosan is csak tizenöt percre van. Tágas, új létesítmény. Malaga busszal néhány óra, Budapest onnan fapados repülővel ugyancsak.

A Kanári szigetektől a túrista áradat miatt nem sokat vártunk. Egy nagy, nyugati középrétegek által kissé lelakott, saját arculat nélküli túrista gettónak gondoltuk. Ezzel szemben igen kellemesen csalódtunk. Las Palmas kellemes hely, fölötte a hegyek szépek, a marina a legolcsóbb ahol eddig megfordultunk, mégsem kutyaütő hely. Ottlétünkkor nagy volt a felhajtás. Közel 300 hajó készülődött részben az ARC-vel, részben azon kívül az Atlanti óceán átszelésére. Igazi vitorlás ünnep volt.

Három hét elteltével, Saint Lucián a Rodney Bay-ben értünk partot. Az útba eső Zöldfoki szigeteken nem álltunk meg, nem volt rá okunk. Jó szél repített el mellettük, sok volt még vissza, és nem kellett vizet, élelmiszert vételeznünk sem. A karib tengeri szigetek mindegyike külön világ. Mi a francia és a holland szigeteket kedveltük jobban, szemben az angol örökséget hordozókkal. Az előbbi kettőn szabadabbak az emberek, jobban élnek, bár ennek ára, hogy korábbi identitásukat elvesztették. Az igazi karibnak mondott szigetek St Vincenttől délre nekünk most kimaradtak.

Érdekes színfoltja utunknak és nagy talány továbbra is Bonaire. Nincs ott semmi, csak bozót és egy városka. Nincs hegy, folyó, őserdő vagy vizesés. A vízben van ami érdekes igazán. Holdfénynél látszanak a halak és a tengerfenék koralljai a hajó alatt. De ezért jön ide sok ember lakni a világ minden tájáról?

Panama előtt mi is elzarándokoltunk San Blasra a kuna indiánokhoz. Akit érdekelnek, most menjen, mert már megjelentek a cruise ship-ek. Ahová a tömegtúrizmus beteszi a lábát, az eredmény közismert. A megelőző és a követő szakasz volt hajózás szempontjából az eddigi legnehezebb. Erős szél, ellenáramlatok, hatalmas hullámok. San Blasra nem kellett volna bejelentkeznünk, így csak 72 óránk volt rá. Nem elég, és rossz időben kellett elindulnunk. Erősszeles fockkal és három soron reffel grósszal préseltük ki magunkat az addig sosem látott hullámokon.
Panamában a Shelter Bay marinában készültünk fel a csatorna tranzitra. Az Colónban ún. Flats és a yacht klub már a múlté. Az előbbi egy horgonyzóhely ahol ma már csak addig tartózkodik valaki amíg fedélzetre veszi az advisort.

A marina viszont 20 km-re van az öböl túloldalán. A közlekedés siralmas. Családdal marad a taxi. Többnapos az ügyintézés a taxisal mint ügynökkel és testőrrel. Egy vagyonba kerül, de a közbiztonság miatt nincs alternatíva. Maga a csatorna tranzit díj egy másik vagyon. De nagy élmény az egész, és itt ismerkedtünk meg sok későbbi barátunkkal. A zsilipekben fontos a figyelem és az együttműködés. Le lehet zúzni a hajót az örvénylő vízben és nem ritka a kötélkezelők kézsérülése.
A csatorna túloldalán Panama város modern felhőkarcolóival meglepett bennünket. Lett volna mire elkölteni a teljes költségvetést. A hajós társakkal sok utána olvasást követően arra a következtetésre jutottunk, hogy Galapagoson megállni nem szabad a rossz ár/érték arány és a hatósági packázások miatt. El is mentünk mellette. A sors keze azonban visszaterelt. Kifogytunk szélből, üzemanyagból. Egyáltalán nem bántuk meg. A hatóság bályos, az ügynök tényleg szolgáltat. Meg lehet állni 72 órára, nem kell kifizetni a valóban borsos hajózási engedélyt. Igaz ennyi idő alatt keveset lehet látni. Wreck Bay-ben háromezer fóka él az emberrel egy környezetben. A fóka a főnök.

Többek szerint az innen Marquesas-ig tartó szakasz, amellett, hogy a leghosszabb, a legszebb vitorlás élményt nyújthatja a teljes földkerülést figyelembe véve is. Nekünk sem volt rossz. Kicsit több szél jó lett volna. Átlagos, 24 napos átkelést teljesítettünk. Az első partra lépés és a táj látványa nyújtotta élmény Atuonában örök emlék marad. Itt elszabadultak az érzelmek.
Atuona a Hiva Oa szigeten az egyik legkellemesebb hely ahol valaha jártunk. Lenyűgöző környezet, polinéz-francia báj. Ekkor még azt hittük, hogy az emberek is kedvesek. Azok, nem panaszkodhatunk, sokkal inkább mint a Karibon vagy Panamában. De a továbiakban ez még tovább fokozódott. Említésre méltó ebből a szempontból Fakarava, Tonga és Fidzsi. Természeti adottságait tekintve a Marquesas a világ egyik legszebb helye. Az agyon reklámozott Tahiti, vagy Bora Bora amelett, hogy valóban nem rossz, a nyomába se ér. Aki látta, tudja, hogy igazam van. A lányok az utolsó helyen Nuku Hiva-n a Taiohae öbölben kis tetoválást csináltattak emlékbe. Nem véletlenül. A Marquesas méltó hely arra, hogy az emlékét a teljes visszalévő életünkben magunkon hordozzuk.

Az átkelésekre történő felkészülésen túl először a korall szigetek, a Tuamotu atollok jelentettek hajózási szempontból kihívást. Fakaraván a lagúnából úgy folyt szembe a víz az átjáróban, hogy alig tudtuk teljes gázon motorozva legyőzni. Persze várhattunk volna órákat a dagály változására vagy a pangó vízre. De ez csak elméletben hangzik jól, mert van egy olyan kívánalom is, hogy a nap magas állása mellett hajózzunk a lagúnában, hogy lássuk a víz színe alatt megbúvó korallfejeket. Mi bearaszoltunk és nem bántuk meg. Más atollokon vannak bejárók (pass) a lagúnákba amelyek annyira keskenyek, hogy nem lehet bennük megfordulni a hajóval. Ha mondjuk a közepén megáll a motor akkor nagy a baj. Hogonyozni, vitorlát rántani nincs elég idő és már koppan is a hajó a korallplató peremén. Ilyen helyekre bemenni tőkesúlyos vitorlásokkal istenkísértés. Minden évben sok hajó veszik oda még napjainkban is. A lagúnában való horgonyzás a koralltömbök, mély víz, változó szélirány miatt védtelenné váló horgonyzóhely miatt, a szokásosnál is nagyobb megfontoltságot igényel.

Ezek után Tahiti egy más világ. Természeti értelemben a két előző keveréke, ahol vannak magas vulkanikus hegyek, de korrallgát övezi őket. A lagúnában védett, jól kijelölt csatornában lehet hajózni. Tahiti útjait több tízezer autó rójja, és egyébként is zajos, zsúfolt központja Francia Polinéziának. A helyeket, ahol az utazási prospektusok fotóit készítették mi nem nagyon találtuk. Annál inkább a szomszédos Mooreán. Tökéletes tájkép fogadja az embert. Makulátlan fehér homokos és sekély vízű horgonyzóhely a part mellett a korallgát védelmében. Egy ilyen helyen éveket lehetne eltölteni, és sokan meg is teszik.

A Francia Polinéziához tartozó Társaság szigetek további három tagjára volt még alkalmunk eljutni. Raiatea, Tahaa és Bora Bora. Szépek, kellemesek, drágák. Itt úgy éreztük, hogy ennél több élményt már képtelenek vagyunk befogadni. Bora Borán már olyan közömbösen sétáltunk az utcán mintha a húsz éve minden nap arra jártunk volna a megunt munkahelyünkre. Itt már a helyieknek is csömörük van a túristáktól. Mosolyt csak pénzért lehet venni.

Nem is tétlenkedtünk ott sokáig. Pár nap után – mivel már Raiateán kijelentkeztünk – indultunk tovább Tongára. Ismét egy hosszú átkelési szakasz. Már jól el is szoktunk tőle. Kemény időnk volt majdnem végig. Persze semmi veszély, inkább csak kellemetlen menet. Nagy hullámokon, alulról és felülről ázva, erősen lereffelve, szokatlan hidegben tettük meg az utat. Meglepetésre mindannyiunkon fogást talált a tengeri betegség. Még a beton kemény Dani is kidobta egyszer a reggelire megivott tejet. A Cook szigetekeket gondolkodás nélkül passzáltuk. Persze felkészültünk előre belőlük, mert olyan legendás helyekről volt szó mint Palmerston, Parotonga, Aiutaki vagy Suwarow. Nem akartunk belebonyolódni extra kalandokba és felesleges kockázatot vállalni messze nem ideális kikötőkben és atollokon. Ahogy ilyenkor mondani szoktuk, a következő körre is hagyni kell felfedezni való újdonságot. Persze tudjuk, hogy erre kicsi az esély. Éppen ezért érdemes eljátszani a gondolattal. Vavau-t elérve éltük meg eddigi legerősebb szelünket, de csak mosolyogtunk olyan szürreális volt az élmény. Mintha kőfalnak támaszkodnánk, úgy támasztott vissza a szél. De tudtuk, hogy védett vizeken vagyunk és hamarosan megérkezünk. Illetve az utóbbiban nem voltam ennyire biztos. Felkészítettem a családot, hogy lehet, hogy a kikötés ezúttal másnapra marad. A szigetek közé beérve is süvített. Hosszú szakaszon, szélfútta part előtt nem vállaltam volna a behajózást az ismeretlen csatornában Neiafuig. De beljebb érve szélárnyékba kerültünk és így nem volt gond.
Neiafuban gyorsan kényelmes otthonra leltünk. A parttól pár méterre bólyára állhattunk, gyakorlatilag a városka szívében. A közelben volt minden ami ilyenkor kell. Zuhanyzó, mosoda, internet, bolt, hajós társak, kávézó, piac. Itt ismertük meg Nórát, akit nagyon megkedveltünk. Itt ünnepeltük a “kölkök” születésnapját. Közel két hét után fájó szívvel mondtunk búcsút. Ismét sok maradt a következő körre, és ismét hátrahagytunk néhány barátot. De mennünk kellett Fidzsire, mert már zsebünkben voltak a hazaútra szóló repjegyek.

Amikor ezeket a sorokat írom, családom többi tagja pár napja haza utazott. Számukra Fidzsin véget ért a kaland. Egy vitorlás hajó sem megy úgy szél felé mint egy Boeing 747-es, ötszáz csomóval. Tartja a hajós mondás. A család számára a repülő úttal lesz teljes a Föld megkerülése.

A Tonga-Fidzsi szakasz várakozáson felül kellemes vitolázást hozott. Végig jó irányú és erejű volt a szél, sem a hullámokkal, sem a beígért átjárókkal, szigetek közötti áramlatokkal nem gyűlt meg a bajunk. A fővárosban Suva-ban kicsit többet barátkoztunk a hatóságokkal belépéskor mint szoktunk vagy terveztük, de az emberek kedvessége előnyére változtatta meg a máskor időtrabló ügyintézéseket is. Innen egykezezve folytatom.

Fidzsi más miatt is fontos mérföldkövet jelent az úton. A közelítő ciklon szezon miatt szükségessé váló “kényszerpihenő” helyének megválasztására itt kerül “jóváhagyó pecsét”. Útelágazáshoz érkeztem. Dönteni kell, hogy Új-Zélandon vagy Ausztráliában tölti-e a hajó a novembertől áprilisig tartó ciklon időszakot.
Vannak persze más megoldások. El lehet surranni a ciklonok elől az Indiai óceánra. Augusztus végéig el kell hagyni a Torres szorost, és november elejéig elérni dél Afrikát. Reális számítás szerint erről már lekéstem. Másik megoldást az észak-Indiai óceánon a Vörös tenger felé vezető útvonal jelentheti. Ekkor elég október elejéig elhagyni a Csendes óceánt, majd Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Sri Lanka, Arab öböl, Vörös tenger és Szuezi csatornán keresztül visszaérni a Földközi tengerre. Csak azok a fránya kalózok ne állnák utamat. Sok tájékozódás és mérlegelés után, úgy döntöttem, hogy nem szeretném az utat egy Kalasnyikovból kilőtt ólomdarab miatt idejekorán, a szomáliai partok közelében befejezni. Pedig jövő áprilisra “kényelmesen” otthon lehetnék családi körben. Van egy harmadik, nem kevésbé egzotikus megoldás is. Fel kell menni északabbra az egyenlítő közelébe, és a ciklonok által nem háborgatott vizeken tölteni fél évet. De egyedül, soha nem hallot szigetvilágokban kóborolni nincs most kedvem. Marad tehát a bevezetőben említett két ország. Nem rossz hely egyik sem. Onnan haza is utazhatok karácsonyra és csak március végén térek vissza a hajóra és a folytatáshoz. Megpihenve, feltöltődve, kaladra éhesen.

De vissza a számvetéshez, és kezdjük rögtön a hajóval. A saját építesű Van de Stadt 37-es aluminium sloop a várakozásoknak megfelelően jól bírja. A vitorlák magyar szabók keze munkáját dícsérik. Nem az ő hibájuk, hogy nincs nagy gyakorlatuk a tengeri vitorlák terén. Ha lehetne, annak ők is nagyon örülnének. Nincs persze olyan baj vitorlákkal ami kezelhetelen lenne. Az új grószra Martinique-n vettünk Rutgerson görgős csúszkákat. Minden fillért megért. Ki-be reffelés szélbeállás nélkül. Kevésbé óvatos vitorlázók sokat küzdenek egy-egy nagynevű vitorlával is. A hajónak ez az eleme ami a legtöbbet kapja. Józan ésszel felfoghatatlan amit ki kell bírniuk éjjel és nappal folyamatos mentben heteken, hónapon át. Nekünk nem durrant el egyetlen vitorlánk sem hirtelen jött szélerősödésben, és nem hagytuk, hogy a szálingnak vagy az állókötélzetnek támaszkodva kidörzsölődjenek. Egyedül a legrégebbi, és szinte állandóan használt, balatoni viszonyokra, szimpla varrással készített orrvitorla engedett az idők szavának, és itt Fidzsi partjai mentén elfeslett az UV által meggyengített varrás. Egy lyukas garast nem tettem volna fel rá öt évvel ezelőtt, hogy idáig kibírja. Azt hittem, hogy már a Földközi tengerről sem érünk ki vele. Reacher, spinnaker továbbra sincs. Ők a sok-sok kompromisszum áldozatai. Ez néha rontja az élvezeti értéket és hozzáad néhány napot a hosszabb átkelési szakaszokhoz, de kutya bánja.

Pedig a hajótest menne szívesen gyorsabban is. Stabil, mégis könnyű léptű. Érezni, hogy szaladna, siklana lefelé a hullámokról egy kicsivel több vitorla és kockázat vállalás árán. De 5 éves gyerekkel, hetekre a legközelebbi szárazföldtől nem tesz ilyet az ember. Ideális viszonyok között jobban megy, mint amit családdal a fedélzeten tolerálni tudok. Korróziónak, anyagfáradásnak, törésnek, beázásnak semmi nyoma. Olyan mint újkorában. A hajó allján a cink anódok eredetiek. Egyedül a bronz propeller tengelyén lévőt kell évente cserélni. Ez normális. Horgonyon állva, szabad tüdővel elvégezhető feladat.

A beépítéskor új Yanmar 3JH4E (Schafer Yacht, Tamási) 1200 üzemórája probléma mentesen telt. Fél fordulatra indult és indul most is. A legtöbb hajón problémát a világban össze vissza betankolt rossz minőségű, szenyezett üzemanyag jelenti. A tanács így szól: ha már minden ésszerű helyre építettél egy szűrőt, akkor itt az ideje, hogy beépíts mégegyet (Palley: There Be No Dragons). Én hozzátennék még egyet. Kerüljük, ha lehet a fém üzemanyag tankok használatát. Műanyag tankban kevesebb, vagy nincs kondenzáció.

A rigen egy komolyabb meghibásodás volt eddig. A jobb oldali alsó árbocmerevítő drótkötél indult szakadásnak a préselt terminál peremétől 3mm-el beljebb. Papeetében a marinában állva vettük észre. Mázli. Amíg nem tekeredik ki kissé a pászma, hozzáférhetetlen, láthatatlan. Szakemberek szerint ilyen kúpos terminállal nem fordul elő. Alul ezeket használom, de a felsők gyáriak. Egyenesen Dániából, a jó nevű JohnMast-tól. Egy, azaz egy darab ilyen terminál volt fellelhető egész Papeetében. Ahol pedig a legjobbak a feltételek mindenféle javítás elvégzéséhez az egész középső Csendes óceánon.

A felhúzó kötelek eredetiek, dynemák. Bírja is a méregdrága anyag. Néha újra végelem őket, így mindíg máshol dörzsölődik a csigán.

Nagyon fontos errefelé a horgonyzási készség. A fő horgonyunk két mérettel nagyobb az ajánlottnál. 25kg-os Delta. Csak láncot használunk, ami egy kicsit néha rövid. Bora Borán vagy Neiafuban 21-25 méteres vízben kellene horgonyozni. Ehhez kevés az ötven méter lánc. Az elektromos horgonycsörlő ezerötszáz wattos. Nem mennék alá. Saját dedikált akkumulátora van. Sosem hagyott cserben.

A hajó eletromos hálózatát három független akku csoport táplálja. A töltésről a motor eredeti generátorán túl egy szél generátor és két darab száz wattos napelem gondoskodik. Ritkán, de előfordul, hogy se nap, se szél. Ilyenkor napi fél órát megy a motor. Szinte minden mai hosszújáratú hajón van külön generátor. A mi hajó nagyságrendünkben szinte egyeduralkodó a Honda kis benzinüzemű hordozható egysége. Csendesnek mondott, de ha egy marinában állva és naplementét figyelve a szomszéd hajón elindítják, az nem kellemes. Bob barátunkat majdnem megverte érte a szomszédja Eddie Tahitin. Mi jól megvagyunk nélküle. Parti áramról működő töltőt az egész úton párszor használtuk csak. A marinák ritkák és ott is ritkán van rá szükség.

Autopilot. Ez a téma gyakran széles tömegeket kerget egészen szélsőséges magatartás formák felé. A dán Jefa cég világhírű kormányberendezéseiről, autopilot drive-jait sok nagyobb cég saját név alatt árulja (pl. Garmin). Jó customer service-ük is. Az ő kormánycsapágyaikat építettük be. De vesztünkre megvettük az AP1-LD11-es autopilotjukat. A linear drive egy műszaki csoda. Lenne kedvem kiszerelni és kirakni a vitrinbe. De a vezérlő elektronika megbízhatatlan. Bevásároltunk. Egyszer majd bepróbálkozunk egy Simraddal, Raymarine-nal vagy Garminnal. De látva más kínlódásait ezekkel is, félünk az újabb kudarctól.

Maradt a mechanikus szélkormány. Egy echte Windpilot Pacific. Ez a másik szélsőség. Lehet mondani rá, hogy minden porcikájában tökéletesen megtervezett és megcsinált. Azok a Monitor vagy az Aires és a Scanmar termékei is. Mindegyiket évtizedek alatt tökéletesítették, finomhangolták. De mégis más ligában játszanak. Általában véve a szélkormányoknak még mindig helye van a criuser hajókon. Atuonában tízből hétnek volt. Kettő hajó legénysége autopilot mellett kézzel kormányzott, egy pedig elégedett volt az autopilotjával. Sokakkal beszéltem akik szeretnének egyet, és esküdtek rá, hogy óceánt nem szelnek át nélküle legközelebb. Barátaink a Firefly-ról indulás előtt az USA-ban építettek be egy Raymarine-t. Aztán Galapagostól három héten át felváltva kormányoztak. Ez eléggé el tudja rontani a bulit és elűzi a varázst. Mikor minket kérdeztek, hogy mennyit kormányoztunk, mondtuk, hogy semennyit. Csúnyán néztek ránk, annál érdeklődőbben a hajó fartükrén lévő eszközre. Hetven lábas új yachton is láttam már. Ha éppen nem kell, két csavarral leszerelhető, elrakható, lóghat helyette a csónak a hajó farán.

Másik ami nélkül nem szívesen mennék ki a vízre, a Vespermarine AIS vevő. Nagyon megérte az árát.

A kormányunk rúd, az orrvitolánk stagreiteres. Manapság szinte perverzió számba megy. A rúdkormány rendben van. A fockroller csak néha hiányzik, de akkor nyagyon. Amikor hullámverésben, esőben, hidegben, éjszaka az ágyból felkelve ki kell menni az orrba vitorlát kezelni. Előnye, hogy a végletekig egyszerű, a vitorla viszonylag könnyű anyagból szabható, emiatt hullámos vízen, kis szélben is húz, ahelyett, hogy a saját súlya alatt összeomlana. Sokat lehet minderről elmélkedni és vitatkozni, de én váltok, az új orrvitorlát feltekerhető kivitelűre varratom. A kisebbik orrvitorla (staysail) saját árbocmerevítőre fut fel, melyet hátrafelé runner backstay-ek tartanak.

Úgy érzem, egy ekkora utazásra négyünknek a 37 láb éppen elegendő. Igazából két fő részére lehet ideális. Ha eggyel többen lettünk volna már zavaró lett volna a privát szféra hiánya. Láttunk harminclábas hajón családot három kisgyerekkel, de nem értjük őket. Ez nem egy hétvégi kirandulás.

Dani nagyon mozgékony. Korán kel, velünk fekszik. Mivel nem volt vele egykorú társa, egy felnőttet szinte folyamatosan lekötött. Látszik már a sok együt töltött idő eredménye. Sokat fejlődött. Bátran keveri az angol szavakat. Amit tud, használja is azonnal. Könnyen teremt kapcsolatokat a nyelvi korlátok ellenére is. Útközben megtanult úszni. A vízben megbízhatóan mozog. Nagyon érdekli az élővilág. A szerepjátékokban amikor nem kalóz akkor teki (teknős) volt.

A lányok kevésbé sajátították el a vitorlázás fortélyait mint azt előre elképzeltük. Mivel elég jó munkamegosztás működött a hajón, így én a konyhaművészet terén nem léptem előre. Ha nem én voltam szolgálatban akkor is felébredtem ha valami megváltozott, így mentem vitorlát kezelni is. Nem tudtam volna elképzelni, hogy ők menjenek ki az árbochoz vagy az orrba “birkózni” vitorlákkal, kötelekkel sötétben, rossz körülmények között. Többekkel beszélgetve a hajók többségén ahol család vitorlázik együtt, hasonló a feladatmegosztás. Ez nem azt jelenti, hogy nem vezették a hajót. Mindig képben voltak a pillanatnyi helyzetről, a hajózási körülményekről. Ha kimentem a fedélzetre, figyeltek rám. Ha kellett volna, ki tudtak volna menteni. A figyelő szolgálatot mindenki tisztességesen ellátta. Érdekes, hogy én az elején lazábban kezeltem a hosszú átkeléseken, amikor hetekig senkivel nem találkoztunk. Mostanra ez átalakult. Még nem fejtettem meg az okát, mert nem volt rossz élményünk ami indokolná. Talán nem bízom vakon a technikában. Ha vissza gondolok az elmúlt hónapokra, láttam beigazolódni azt a mondást, hogy a vitorlázás nem más mint a hajó javítását a világ különböző egzotikus helyein. TO DO listákkal kelünk és fekszünk. Mi eddig elég jól jöttünk ki ebből, köszönhetően a fiatal hajónak és a viszonylag egyszerű, egymástól független rendszereknek. A létfontosságú dolgok túl vannak biztostva és vannak redundáns elemek. Két elcsépelt filozófiához ragaszkodunk. Az egyik, hogy legyen minden a lehető legegyszerűbb, és hogy tegyük a hajót “megállíthatatlanná”.

Mindig érdekes mások gyakorlatát, stílusát megismerni. Nagyon eltérő felfogásban felszerelt hajók vannak. A tanulás soha nem ér véget közelye itt napi valóság.
Mostnara már összejött néhány dolog amit másként csinálnék. Az egyik a már említett fockroller. Feleslegesen soknak bizonyult az édesvíz kapacitásunk, ami többlet súlyt és tárolóhely vesztést jelent. Az orrágy alatti 215 literes tanktól alkalmasint meg fogok szabadulni. Így is marad 500 liter. A kéttollú Elice Radice csukódó propeller helyett szívesen látnék egy jobb, hatékonyabb darabot. Elvileg jó a méret, de mégsem tudja átvinni a maximális motorteljesítményt. Sok alternatíva van, de megkérik az árát. Az erőátvitelben a váltó után van egy Vetus flexibilis tengelykapcsoló. Általában jónak tartom a Vetus termékeit, de ebben a modellben nem bízom maradéktalanul, mióta mások rossz tapasztalatáról hallottam. A motor látja hasznát, mert nagyon kesztyűs kézzel bánok vele. A tervben szereplő Van de Stadt védjegynek számító hard dodgert nem építettem meg. A trópusokon nem is kell, de magasabb szélességeken jól jöhet. További előnye, hogy elbírja a traveller terhelését, így a kabinlejáró akadály mentesíthető, ami kényelmesebb vitorla kezelést biztosít. A kényelem szó a tengeren a biztonsággal szinonim. Kulcsfontosságú a reffelés rendszerének megbízható, egyszerű működése. Jó ami van, de lehet fokozni a “felhasználói élményt”. Jónak tartom a Selden egyköteles rendszerét.

Itt érdemes kicsit beszélni a súlyról. Nem a legénységéről, hanem a hajóéról. A legénységé ebben a környezetben automatikusan megoldódik. Kevés elhízott földkerülő vitorlázóval találkoztam. Túlsúlyos hajóval annál többel. Sok felszerelés a hajó farán egyesek számára státus szimbólum. Néha egy egész hajósbolt kínálata ott fityeg. Nagyon leegyszerűsítve. A súlyos hajó lassú, és minden mást azonosnak tekintve kevésbé biztonságos. Ezeken az útvonalakon a hullámzás általában hátsó irányokból érkezik. Minél lassabb a hajó annál inkább útját állja a rátörő hullámoknak, így azok annál nagyobb “pofont” mérnek rá. Minél kisebb a sebesség különbség, vagyis minél gyorsabb a hajó és meg tudja közelíteni a hullám sebességét, annál kényelmesebb, biztonságosabb a menet. Hasonlóan igaz a szélre is. Könnyebb hajó egy pöffben könnyebben megindul. A túlsúlyos nem tud, így az csak eldől a szél elől, közben többlet igénybevételnek téve ki riget, vitorlázatot. Többlet terhelést kap az automata kormány, az több energiát fogyaszt és/vagy hamarabb elveszíti a kontrolt. A kormányzás pontossága nagy hullámokon létfontosságú.

Ezzel szemben könnyű és gyors hajók meglepő teljesítményekre képesek. Megbírkóznak a déli óceánok hírhedt szeleivel és hullámaival. Egy francia család három kisgyerekkel, negyven lábas hajóval vitorlázott Ausztráliába. A déli negyvenedik szélessegen. Egy francia szólóvitorlázó tavaly a Zöldfoki szigetekről kilenc nap alatt szelte át az Atlanti óceánt a Karib tengerre, több mint kilenc csomós átlagsebességet elérve. Gyakorlatilag nem vette le a spinnakert egész úton. Mindkét hajó Pogo 40-es volt. Két ilyen hajóval találkoztunk mi is utunk során. Meglepő módon, de talán nem véletlenül mindkettőt idős házaspár vitte.

Utazásunk során először Las Palmasban találkoztunk stopposokkal. Rögtön meglepően sokkal. Nem véletlen. Az ARC miatt több száz hajó készült az Atlanti átkelésre. Naponta többször kellett nemet mondanunk szimpatikus pároknak, vagy egyedül utazóknak. Panamában aztán találkoztunk Félixel, egy svéd fiatalemberrel, aki így jött át Európából. Atuonában összebarátkoztunk Henrivel, aki egy 36 lábas hajóhoz csatlakozott Mexikóban, és lett nélkülözhetelen legénységi tag. Látjuk, vidáman élik Bob kapitánnyal életüket, szinte mint apa és fia. Ismerünk hajósokat akik rendszeresen vesznek fel stopposokat. Van egy amerikai lányt aki mindíg másik hajón fut be a kikötőbe. A saját hajóját Mexikóban hátrahagyta. Hallunk persze nézeteltérésekről is. Eddie, Tongán szabadult meg egy francia pártól, akiket Tahitin vett fel. Nem tudtak egymáshoz alkalmazkodni. A marinák, vagy ahol nincs, mosodák, éttermek hirdető falai tele vannak hajót, vagy legénységet keresők hirdetéseivel. Többnyire fiatalok, de láttam hatvan év feletti házaspárt is hajót keresni. Nem könnyű, de egy lehetséges módja a vitorlás világjárásnak. Feltétlenül jobb mint otthon várni a lottó ötöst. Kellemes, rugalmas személyiségek előnyben. Főzni tudás, jó humor, gitártudás előny. Vitorlázó tudás, perfekt nyelvtudás nem feltétel. Siker kulcsa a megfelelő attitűd.

A kilencvenes évek elején a Balatonon a csodájára jártak a cég Dehler 25-ének bárhol kikötöttünk. Beépített BMW diesel motorját, csukódó propellerét, felhúzható kieljét és kormányát sokan irigyelték. Aztán hirtelen sok hajó lett a Balatonon. Az Adrián a délszláv háborút követően idilli állapotok uralkodtak. Ekkor még el lehetett bújni néptelen öblökben, minden marinában volt hely az éjszakára betérőnek. Azt nem tudom milyen volt a Karib tenger 30-40 évvel ezelőtt, de abból, hogy akkoriban egy évben 8-10 vitorlás hajó ment át a Panama csatornán sejthető, hogy sokkal kevesebb mint manapság. Mostani utunkon soha nem érkeztünk meg olyan öbölbe, ahol ne állt volna néhány hajó. De többször szembesültünk azzal, hogy nem volt hely az adott marinában, vagy nem volt szabad bója. Ennek ellenére meglepő, hogy ahol volt, a Földközi-tengeri áraknál olcsóbban lehetett helyet kapni. 10 dollár körüli bólya, és 20 dolláros marinai átlagos helyárakkal találkoztunk a mi 37 lábas hajónk számára. Pedig kevés a marina errefelé. Keresleti piac van, mégsem emelik az árakat a csillagokba mint pl. az Adrián vagy az olaszoknál a Tirrén tengeren.

Nagyon népszerűek a katamaránok. 38 lábtól felfelé. Az talán természetes, hogy a Karib tengeren ott vannak. Az már kevésbé, hogy Új-Zélendiak és Ausztálok is használják. Nekik, hogy pl. Fidzsire hajózzanak szembeszeles szakaszokat kell megtenniük amiben az átlag katamarán nem túl jó. A távolság is majdnem ezer mérföld. A nagy és vízszintes élettér úgy látszik megér némi kompromisszumot. Kisgyerekes családok, idősebb párok, nagyobb társaságok számára ideális lehet. Mivel kevés errefelé a marina, a dinghy-k szerepe felértékelődik. Sokat és viszonylag nagy távolságokat teszünk meg velük. A katamaránokon hátul a két test között ideális helyen lehet viszonylag nagy dinghy-t tartani. Természetesen RIB-et. Nagyon elterjedtek az aluminium testű RIB-ek, népszerűek. A nagyobbacska 42-45 lábas katamaránok hátszeles irányokon már könnyen teljesítenek 200 mérföldes napi távokat. Sok tulajdonossal beszéltem a hajózás sajátosságaikról. A többség a fokozott óvatoságot emelte ki. Mindegyikük rendelkezett valamilyen megoldással a hajó fékezésére, ha eldurvulnának a dolgok. Egyikük cirkáláshoz elindítja a szél alatti motorját. Ezzel tud kellően élesen szél felé haladni. Volt aki számára raumban sok vitorlával kinnragadni elképzelhetetlen lenne. Más ha így jár legyötri a vitorlát anélkül, hogy megkockáztatná a felfutást. Egy nagy ötven lábas katamarán ausztrál gazdája pedig be meri vállalni. Sok a kiszolgált, felújított volt charter hajó. Sokan Európában veszik és végig bumlizva fél világon át, eladják Ausztráliában vagy Új-Zélandon. Sokan panaszkodnak is ezekre a hajókra. Nagyobb hullámokon az átlag francia tömegtermék néhány éves korban már aggasztó hangokat hallat. Deformálódik a test, igazodik a bútorzat, a feszültség gyűjtő pontokban megjelennek a hajszálrepedések a gélezésen. Használtan, az egytestű hajóhoz szokott szemnek meglepően drágák. Nem is beszélve az újakról. A minap a Denarau marinában érdekes esetnek voltam tanúja. Egy 50 láb feletti karbon építésű Gunboattal érkezett egy nyugdíjas korú ausztrál házaspár. 15-20 csomós oldalszélben akartak két hajó közé a mólóhoz beállni a szél alatti oldalon. De egyszerűen nem érték el azt. Kis sebességgel amint kesztbe fordultak a szélnek, az azonnal, nagyon látványosan lenyomta őket. Orrsugár kormány nem volt, hogy segítsen. Nem segített a hajó átlagon felüli oldalmagassága és szuper könnyű súlya sem. Ennek a hajónak a kormányállása az árboc mögött, középen, de belül van. A kormányos érzékeinek egy részétől meg van fosztva. Itt is a jó beszélőkéjű feleségtől kapott rádiós headseten keresztül segítséget. De a nyílt vizen lazán mennek húsz csomó felett… Valahol azt olvastam, hogy a vitorlás hajók technikai fejlettsége a repüléshez képest száz éves lemaradásban van. Van még tartalék, és valószínű, hogy a többtestű hajók a fejlődés iránya. Lehet, hogy a mai Lagoonok, Catana-k és Fountain Pajot-ok 50 év múlva szép klasszikus hajónak számítanak majd? Ha léteznek egyáltalán…

Melyek a legszebb pillanatok amiket megéltünk? Rengeteg volt a szívet, lelket megindító élmény. Tájak, emberek, életmódok, táncok, találkozások, ízek és hírek. Az elindulások és a megérkezések köztük voltak. Budapestről repülővel, megérkezni az őszből a meleg Malagába, tellve reménnyel, várakozásssal és bizonytalansággal. A hosszú, több hetes átkelések egyhangúságából a szigetek színei és illatai közé, a Karib tengerre, San Blas-ra és Marquesas-ra. Az otthoni valóságból a nemzetközi hajós világba. Az elidegenedett társadalomból a világot szabadon járók érdeklődő közösségébe. Megismerni más hajósokat. Fehéréket, Shelly-t és Drew-t, a norvég srácokat a Dorisról, Doug-ot, Ashly-t és Danielt a Coyote-ról, Stefan-t és Ilia-t a Sabirról, Henry-t és Félixet és a vietnámi háborút megjárt mogorva Bob kapitányt. Hogy csak a legfontosabbakat soroljam fel. A velük való újabb és újabb találkozások öröme, hetek, hónapok múltán, néha több ezer kilométerrel távolabb, és az elválások keserű élménye. Vagy úgy megérkezni Bora Bora-ra, hogy valaki a korallgát átjárójában szörfről a nevemet kiáltja, és később más barátok mutatják a horgonyzóhelyet a lagúnában. Megismerni az egykezezők kalandjait, vagy akik megjárták Patagónia csatornáit. A magyarok akiket megismertünk és akiknek külön helye van a szívünkben. Látni a sokféle életmódot, hogy a sport és a hagyományok mennyire a napi élet részei egyes helyeken. Nem is beszélve a kuna indiánokról akik teljesen az őseik hagyományait élik. Idegen nyelvet gyakorolni és fejlődni benne. Látni, hogy vannak helyek a világban ahol a mosoly természetes, érdek nélküli, mint Tongán de főleg Fidzsin. A tájak és a természet. Lehetetlen felsorolni a sok szép helyet ahol megfordultunk. Szinte kivétel nélkül mind az volt. Hangulatok, érzések. Látni Dani fejlődését, kinyílását a világra és ahogy megteszi első önálló karcsapásait Panamában a Shelter Bay marina uszodájában, vagy a La Linea-i bringás kalandjai a félcsőben. Amikor megpillantottuk Dórát a Saint Luca-i reptéren, látni kalandjait a vele egykorú hajós fiatalokkal. Amikor az olasz Andrea hozzánk evezett és átnyújtott egy nyakláncot amit ő készített a tengerfenéken talált tüskékből. Rátalálni az ember által még kevéssé befolyásolt szigetekre, öblökre, hegycsúcsokra. Részt venni a közös esti beszélgetéseken a saját, vagy valaki más hajóján. A parti halsütések Hiva Oa-n, Tahuata-n és Daniel’s Bay-ben. Autós kirándulások a Kanári szigeteken, Saint Lucia-n, Martinique-n, Guadaloupe-n, Hiva Oa-n és körbe Tahitin. Vulkán mászás Dani vezetésével Martinique-n a Pelé-re és magyar barátokkal Guadaloupe-n. Egész napos túra Daniel’s Bay-ben a vízeséshez a polinéz highway-n. Bringatúra Fakaraván, gyöngyfarm látogatással és polip dobálással színesitve. A túrák Mooreán és a sznorkeles merülések az átjáróban Henrikékkel. Amikor a Dórával lepipáltuk szabadtüdős merülésben az egész norvég fiú csapatot. Versenyezni a Sabirral és a Firefly-al Tahuatáról Nuku Hivára a csillagos éjszakában. Vendégségbe járni a helyi fiúhoz Tahuata legszebb öblében, vagy a kuna indiánok egyik falujába Porvenir mellett a San Blas szigeteken. Áthaladni a Panama csatornán és két napra rá kifutni az ismeretlen Csendes óceánra. Egy heti sodródás után megérkezni a fókáktól hemzsegő Wreck Bay-be Galapagoson, és újra találkozni a Firefly-al. Megismerni új ételeket, ízeket, gyümölcsöket. Heteken át szinte csak nyers halon élni a Marquesas szigeteken. Vagy kifogni és megkóstolni az első mahi mahit vagy tonhalat. Naplementék és napkelték a Földközi tengeren és az óceánokon.

Élmények a kontrasztok, melyek felemelők és néha fájók. Tudni, hogy jó a hajónk, de azt is, hogy az amerikai hátizsákos egyetemistának is több lapul a zsebében mint nekünk. Megtapasztalni a szigetlakók kedvességét, önzetlenségét, és szembesülni az árakkal és a bankkártyáról ellopott millióval. Hallani mások problémáit és történeteiket a rossz időjárásról, és tudni, hogy nekünk eddig szerencsénk volt.
Sokan irigykedve néztek ránk. Kevés a teljes család. Egy kezemen meg tudom számolni akikkel találkoztunk. Szerencsénk volt, sikerült összehoznunk. A begyűjtött élmények örök emléket jelentenek. De kisgyerekkel kevesebb volt a lehetőség a komolyabb kalandokra. Akik teljesen egyedül utaztak magányosak voltak. Idővel meg is szenvedték, látszott. Aztán ott voltak azok akik idegen legénységgel utaztak, akik összebatatkoztak és akik a jövőben inkább elkerülik egymást. Angolos szófordulattal élve barátokat csinálni és elveszteni a hajós utazás legszebb és legrosszabb élménye. Az otthon maradt családtagok akikről jóleső érzés tudni, hogy rendben van az életük és a mardosó honvágy. A kis szigetek és a nagyvárosok életének kontrasztja. A pálmalevél kunyhók és a felhőkarcolók. Akár egy országon belül is mint Panamában. Amerikai óriás terepjárók és bicikis kôzlekedés egy atollon ahol húsz kilométer a teljes úthálózat. Az őslakók és a gyarmatosítók életmódja. Vagy az egyes szigetek lakóinak életmódja közötti különbségek. A volt és jelenlegi gyarmatok, angol, holland, új-zélandi, amerikai és francia érdekeltségek, köztársaságok és a Tongai Királyság. Érintetlen természet és környezetszennyezés. Mindent megadó, éltető természet és gyilkos vulkánok, ciklonok és szökőárak emlékei és kilátásai. Barátságos teknősök, kíváncsi manta ráják, hihetetlen delfin és bálna kalandok, mellette cápáktól, mérgező tengeri kígyóktól, medúzáktól és halaktól való félelem. Békés vizű lagúnák csodálatos korall élővilággal, színekkel, ugyanilyen korallok máshol halálos veszélyt jelentve hajóra, emberre. Nukleáris kísérletek emlékei a világ legtávolabbi és legérintetlenebb szigetvilágában. Tisztaság és emberi beavatkozás okozta halmérgezés ugyanott. Dollármilliókat erő villák és drága marina a szennyvíztől bűzlő öbölben Cagliari-ban, Rodney Bay-ben, Papeeteben. A világ leggazdagabb emberei a vilag legdrágább yachtjain és a legszegényebbek a fatörzsből kivájt kenuikban. Ugyanabban a lagúnában, ugyanarra a halra vadászva, ugyanaz alatt a kókuszpálma alatt hűsölve. Idegenek jól megértve egymást, és egyazon ország lakói kibékíthetetlen ellentétben élve. Az angol nyelv nemzetközi elterjedtsége és a több száz helyi nyelv és dialektus. A büszkeségük miatt angolul nem beszélő franciák akik ugyanakkor szégyellik is, hogy nem ismerik mindenki közös nyelvét. A mindenhol jelen lévő nagy nemzetek polgárai és a szintén mindenütt megtalálható néhány magyar. Az idegen nyelven beszélés hétköznapjai és a magyarul beszélés lehetőségének öröme.

Az Equator földkörüli útjának mottója volt: “Világok határán” Az egyik legtalálóbb nézőpont ami láttatja amit mi is megéltünk.

… és még közel sincs vége. Innen folytatjuk.

Reklámok

Félúton – eddigi élményeink, tapasztalataink rövid összefoglalója” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Minden hajósnak kellene egy ilyen összefoglalót írnia, nagy köszönet, hogy Te megtetted, az egyik legjobb, amit olvastam, nagyon sok mindenre rávilágít, amit a napló folyamatos olvasása közben lehet érezni, de itt most ki is lett mondva, le lett írva, …még egyszer köszönet érte,,,ráadásul visszaadtad hajós reményeimet, mert …..főzni tudok, gitározni tudok, és becs szóra humoros vagyok nagyon,,,,,,,,,üdvözöllek, jó szelet

    • Kedves Tamás! Köszonöm a kedves véleményed. A “kellene” itt értelmezhetetlen. Nem azért csináljuk. Attila

      • Kedves Attila! Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan, mert én csak a magam önző olvasói szempontjából értettem azt, hogy nekem lenne jó és kellene az, ha a naplót író hajósok ilyen összefoglalót is írnának, mert a napi rutinszerű , egyébkén élvezetes leírásokon túl egy ilyen összefoglalóban sok minden mást is meg lehet tudni, amit a napi leírásban általában nem írtok le.Ezért vagyok hálás érte.Persze rengeteg kérdésem lenne hozzád, de talán majd erre is lesz egyszer lehetőségem.
        Üdv
        Tamas.(egy rendszeres olvasótok )

  2. Azt hiszem,Bartyik Vili révén találtam rátok.(talán még a Karibon voltatok) Azóta persze már az elejétől elolvastam .Nagyszerű,hogy megcsináltátok és,hogy megosztottátok velünk ! Mindenféle jót:Józsi !

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s