Indiai óceán: Cocos Keeling – Reunion

 

2016.júlus 2. szombat

Még sötét volt amikor megittuk a reggeli kávénkat. Leeresztettük és elraktuk a csónakot, felszedtük a horgonyokat. Nyolckor már úton voltunk kifelé a lagunából. Közel mentünk Chris hajójához elbúcsúzni. Kölcsönösen jó szerencsét kívántunk egymásnak. Ő is jön utánunk Dél-Afrikába ha végzett a javításokkal. A navigációt nem bonyolítottuk túl, egyszerűen visszamentünk amerre bejöttünk. Szlalom a korallpadok között.

Gyorsan megindutunk a gigászi hullámokon, pedig még ki sem értünk teljesen az atoll takarásából. A nagyobbik orrvitorlánk van fenn, jól húzza a hajót és a szélkormány sem erőlködik. A hátulról keresztbe érkező hullám hegyek ellenére stabilan tartja az irányt. Dülöngélünk húsz fokot mindkét oldalra, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.

Öt órája voltunk úton amikor csökkent kissé a szél. Felhúztam a három soron reffelt nagyvitorlát, hogy tartsuk a tempót. A reffkötél becsípett magával egy darabot a vitorla anyagából a reff karikába. Amikor a billegésben belobban a vitorla, tehermentesül a szem, így ki tudom húzni a beszorult anyagot. Gondoltam nagy bölcsen, de nem így lett. Amikor meghúztam, elrepedt az anyag. Hogy vezessem le a feszültséget?

Már elhaladtunk mellette amikor észrevettem. Vajon melyik földrészről származik? Egy hatalmas elszabadult bólya volt, körülötte karvastagságú kötelekkel. Lehetett úgy két méter hosszú és egy méter átmérőjű. Jó, hogy nem mentünk neki. A hullámzó vizen még egy ekkora dolgot is nehéz észrevenni. Éjszaka teljesen esélytelen. Műanyagból volt, de így is lehetett legalább egy mázsás. Fémhajóban talán nem tenne végzetes kárt. Minden mást szétverne ezeken a hullámokon. Azt hiszem rétegelt lemezből “modern” epoxi ragasztásos technológiával épített hajóval nem jönnék ki ilyen körülmények közé.

A leeresztett erősszeles orrvitorlát kötöttem össze, amikor észrevettem egy pár centis hasadást. Anyagfáradás egy gyűrődés mentén. Holnap megvarrom. A nagyvitorlát a javításhoz le kell venni, de ahhoz sokat kell javulni az időnek és csökkenni a hullámzásnak. A szakadás az első reffsor magasságában van, így két és három reffen még tudom használni. Más ezen a vizen nem is nagyon kell.

Indiai óceánon

Indiai óceánon

2016.július 3. vasárnap

Éjszaka a hajót dobálták, forgatták, csapkodták és elborították a hullámok. Soknak a frontjáról tíz csomó feletti sebességgel robogtunk lefelé. Felhős, koromsötét éjszakában ez nem hoz álmot a szemekre. Ha netán mégis, akkor elég a tegnapi bólyára gondolni. Így már garantált az álmatlanság.

Napkeltekor egy teherhajót figyeltem a lejárati ajtóból amikor egy hullám a hajó oldalának csapódott. Jutott belőle víz a kokpitba bőven, de csak később vettem észre, hogy a résnyire nyitott tetőablakon keresztül az ágyamra is. A matracból folyt a víz amikor megemeltem. Eddig ez a legkomolyabb leázás a hajó történetében.

Teherhajókat éjszaka is folyamatosan lehetett látni. Velünk párhuzamosan szembe haladtak. A főköri útvonalon hajózunk Ázsia és a Jóreménység foka között. Ez egy forgalmas hajózási útvonal. Érdekes még, hogy mennyire standardizáltak a hajók méretei amik leolvashatók az AIS képernyőről. A sebességük is szinte azonos. 12-13 csomó közötti. De hogyan lehet egy rozsdás teherhajónak a Summertime Dream nevet adni?

Tegnapi indulásunktól számolva 24 órás rekordot futottunk. Még sosem tettünk meg egy nap alatt 184 mérföldet, 340 kilométert. A hajót kedvező áramlat is segíti. A hullámok elérik a 7 métert, gyorsak és némelyik megtörik. Este delfinek szörföztek mellettünk a hullámfalakon.

A szélkormány nyolc milliméteres vezérlő kötele a csigánál kikopott. Ezt most cserélem az út során harmadjára. Az eredeti siklócsapágyas csigák helyett egyszer próbálkoztam jó minőségű görgős csigákkal, de alig bírtak ki ezer mérföldet. Talán a beleszáradó só tette tönkre őket ilyen hamar. Már régóta az eredeti csigák vannak fönn újra. Peter Förthmann a gyártó jól tudja mit csinál, és mivel szállítja a szélkormányait.

2016.július 4. hétfő

Tegnap megvarrtam és javító szalaggal lefedtem a hasadást az orrvitorlán. Gyakoroltam a halszálka (heringbone) öltést a nagyvitorla varrásához. Mivel felhők takarják a napot fél órát járatnunk kell a motort, hogy töltődjenek az akkumulátorok. Reggeli előtt a hajófenékből is kitörötem a tegnap befröccsent vizet. Minden jobban megy, ha éjszaka sikerül pihenni. Ezúttal így volt. Sem a hullámzás, sem a szél, sem teherhajók nem zavartak. Úgy érzem, hogy egy örökkévalóság óta először csökkent harminc fok alá a hőmérséklet. Két nap alatt 330 mérföldet tettünk meg. Nem rossz kezdet.

Darwint 2300, a Torres szorost 3000 mérfölddel hagytuk már magunk mögött. Az Új-Zélandi indulás óta 5713 mérföldet vitorláztunk.

Délelőtti révületemből sistergés riasztott. Először nem tudtam, hogy honnan jön, majd láttam, hogy a navigációs asztal alól folyik a víz. A vízrendszer egyik tömlője repedt ki. Az alig egy órája kitakarított hajófenékben ismét lötyögött a víz. Kezdhettem előlről az egészet, miután kicseréltem a hibás tömlőszakaszt. Ezt a fajta tömlőt majd ki kell cserélnem mindenütt a hajóban.

Este hatkor harminckét fok van, de most valamiért hűvösnek érződik. A kokpitban már nem lehet rövid ruhában üldögélni a szélben. Nagyon jóleső változás. Új-Zélandon még vágytuk a trópusok melegét. Mostanra túl sokat kaptunk belőle. A passzáton érezni, hogy a déli óceán hűvösét szállítja, aminek örülünk és fellélegezhetünk a forró napok után.

Harmadik napja stabil a szél és ugyanazzal a vitorla kombinációval megyünk. Elsőre furcsa, hogy a teljes orvitorla mellé egy három soron reffelt nagyvitorla van felhúzva. Ebben a szélben és főleg a hullámok miatt elöl kell, hogy ébrendjen a húzóerő. Ezt biztosítja az orrvitorla. A nagyvitorla amellett, hogy hajtóerőt is termel, kiegyensúlyozza a hajót és csökkenti a billegését. Az átlagunk hét csomó feletti, de a szalonban ülve senki sem mondaná meg, hogy öt-hat méteres hullámok rohannak alattunk. A hajó egyensúlyban van és finom harmóniában a körülményekkel. A hajózási tájékoztatók ezt az Indiai óceáni szakaszt kifejezetten kényelmetlen szakasznak mutatják be. Egy hajós elátkozott vidéknek titulálta. Többen hetes, nyolcas szélben mentek végig. Eddig nem panaszkodhatunk. Délután olvasás közben olyan volt mintha elállt volna a szél és a hullámzás. Ránézve a műszerekre tartottuk a tempót.

2016.július 5. – 11. kedd- hétfő

A kenyér nekünk alap élelmiszer. A csomagolt kenyér hűtőben tárolva hetekig eláll. Új-Zélandtól idáig csak kétszer sütöttünk. Most háromfélét vásároltunk. A kétféle fehér kenyér még tartja magát, a teljes őrlésű megpenészesedett. Cocos Keelingen nem sütnek kenyeret, repülőn szállítják oda Ausztráliából. Nem néztük mennyi idős volt mire hozzánk került. Az almák szokásosan jól bírják és eddig a narancsok is. Pedig minden hűtött volt. Hidegek, párásak voltak amikor levettük a polcról. Az almát Új-Zélandon és Ausztráliában is hűtve vásároltuk mégis nagyon jól elállt, talán egyet sem kellett kidobnunk.

Csendesebb napszakokban vagy amikor nem köt le az olvasás sokat gondolok a jövőre. Aktuálisan fontos döntés, hogy megáljak-e öt hónapra Dél-Afrikában, hogy kivárjam a kedvező évszakot. A délszaki nyárban februárban megkerülni a Jóreménység fokát amikor a legkevésbé kockázatos, majd tavasszal elérni a Földközit. A legszebb évszakban végig hajózni rajta, friss tavaszi szelekben, amikor még nincs elviselhetetlen forróság. Vagy kockáztassak a gyorsabb haladás érdekében? Kerüljük a fokot most a téli viharok csúcspontján? A hajót a Zöldfoki vagy a Kanári szigeteken lehetne hagyni télre. Novemberben nem szeretnék végig hajózni a Földközin. Nem lehetetlen, csak semmi értelme. Anyagilag jobbnak tűnik Dél-Afrikában hagyni a hajót. Így már augusztusban láthatom a családom. Ott lehetek Dani első iskolai kalandjainál.

Persze jó lenne Afrikát is látni ha már erre vetett a jó sorsunk. De csak szélsőségeket hallottunk róla, így nem tudom mire készüljek. Ott élők mondták, hogy ha meglátom el sem akarom majd hagyni. A szintén dél-afrikai Eddy imádja hazáját, de nagyon sok rosszat mesélt. Ötven százalék feletti munkanélküliség, borzalmas közbiztonság. Rabolnak nappal a nyílt utcán, a nemzeti parkokhoz vezető utakon. Minden leírás elsők között foglalkozik azzal, hogy mit és mit ne tegyünk a biztonságunk érdekében.

Szintén sokat foglalkoztat, hogy hol folytatom ha véget ér az út. Nagy kérdés, hogy mi legyen a hajó további sorsa. Megtartsam vagy eladjam? Ha megtartom, hol tárolom, hogyan használjam?

Néhány évig nem hiányzik majd a tenger. De tudom, hogy később igen. Ezt az időt fel lehetne használni a hajó csinosítására, fejlesztésére. Lehetne addig a Balatonon. Az érdeklődők megismerhetnék és kipróbálhatnák a földkerülő hajót. Lehetne balatoni családi bázis, baráti tivornyák helyszine, elinulhatnánk néhány versenyen, a Kékszalagon mindenképpen. Dani vízhez szoktatásához is jó lenne. Keresztül – kasul bejárnánk a vizet. Úgy mint Dórával amikor ennyi idős volt. Bármely kikötőbe gyorsan odaérnénk vele. Utána ha megjön ismét a kedv és az igény, mehetne vissza a tengerre. Talán fel északra Írországba, Skóciába, Skandináviába. Lehet, hogy már a következő generáció kapitánysága alatt?

De miért is citálnánk haza? Felesleges bonyodalmak. Két méteres merüléssel a Balatonon amúgy is problémás . Ami munka van rajta, bármely kikötőben elvégezhető a vizen. Aztán usgyi, lássuk a híres ír vidéket, a Hebridák szigeteit, a Kaledón csatornát. Látogassuk meg Sveinéket Stavangerben és Henrikéket a Doris legénységét Bergenben. A Lofoten szigetekről visszafelé árbocostul átvágunk a Götta csatornán Stockholmba. Néhány nyár alatt bejárnánk a szigetvilágot ott és Aland környékén. Talán még Finnországba vagy Szentpétervárra is eljutnánk. Egy jó kályha elengedhetetlen lesz.

Ha eladom egy darab a lelkemből vele megy. De büszkeség lenne látni, hogy mást is jól szolgál és hozzásegít álmai megéléséhez. Eljut újra azokra a távoli exotikus helyekre ahol velünk megfordult. Hiszen ezért épült, ez a lételeme, erre a legalkalmasabb. Elég nagy, hogy biztonságos és gyors legyen, de elég kicsi, hogy egy-két ember vinni tudja. Még az Atlanti átkelésre készülődve találkoztunk egy német aluminium vitorlással Las Palmasban. Kisebb volt mint a miénk. A hajó a hetedik földkerülésére indult a legújabb gazdáival. Anya, apa, három tíz év alatti lurkó.

Jelen állás szerint Reunion lesz az utolsó megálló Dél-Afrika előtt. Eddig minden helyre ahol kikötöttünk úgy érkeztünk, hogy ott majd lazítunk és bejárjuk a környéket. Felfedezzük a látnivalókat, nevezetességeket. Eltávolodunk a tengertől, fizikai és átvitt értelemben. Eddig nem valósult meg. Cairnsben talán egy picit. Fél napot. Aztán eleredtek az ég csatornái. Darwin alkalmatan volt számunkra minden szempontból. Eleve kevés a látnivaló. Engesztelhetetlen volt a hőség és sok volt a dolgunk is. Csak egy célunk volt: El innen! Nagy reményeink voltak Cocos Keelinggel kapcsolatban. Részben beváltotta. Tényleg nagyon szép hely. Bejártam a Direction, Home és Prison szigeteket. Fél napos program az egész olyan kicsik. Viszont az éjszakáink nyugtalanok voltak. Itt is meleg volt, de cápák mellett már lehetett fürdeni a tengerben. Viszont erős, máskor viharos szél fújt. Ilyenkor a hajós minden idegszálával a hajó és a legénység biztonságára koncentrál. Főleg ha minden irányban pár méternyire a tőkesúlytól koralltelepek várnak, hogy felnyársalják. Nem volt lehetőség igazán ellazulni. Előttünk állt a földkerülés harmadik leghosszabb átkelése a maga 2500 mérföldjével egy olyan óceánon, melyet a legvadabbként ismer mindenki. Ahol a déli vizek téli viharai által keltett hegynyi hullámok túl közel vannak és semmi sem akadályozza meg, hogy durván felszántsák a tenger felszínét ott ahol megyünk. Reunion az utolsó remény. Ezt is a világ legszebb szigetei közé sorolják. Az első háromba. Háromezer métert elérő buja zöld hegyek az óceánból nőnek ki. A túrazók mekkája. Francia tengeren túli terület. Olyan mint Martinique és Guadeloupe a Karib tengeren vagy egész Francia Polinézia. Innen kerültek ki eddigi utunk legszebb helyei is, az említett két karibi sziget, majd Hiva Oa, Nuku Hiva, Fakarava, Tahiti, Moorea, Raiatea, Bora Bora. Bízunk a franciákban.

Furcsa idő van. A nap süt, de gyakran szitál az eső. A felhők a vízig érnek, minden irányból szikrázik a fény emiatt talán fél mérföldre sem lehet ellátni. Ráadásul harminc foknál is melegebb van. Erős szélben félszelezünk. Még mindig ugyanaz a vitorlázat mint induláskor hat nappal ezelőtt, orrvitorla és három soron reffelt grósz. Megy is jól hajó, de jobb lenne egy soron kiengedni a grószt és a kisebbik orrvitorlát felrakni. Vagy mégsem? Ez a kétely akadályoz meg abban, hogy megcsináljam a cseréket. Tudom, hogy közben nyakig áznék. Ha beöltözöm akkor a saját izzadságomban, ha nem, akkor tengervízben. Sós ez is, az is.

Mire állítunk vitorlát egy ilyen átkelésen? Mik a szempontok, és milyen súllyal esnek latba? A fő cél a biztonságos megérkezés. Vitorla esetleg árboc nélkül kinn ragadni ezer mérföldekre mindentől nem vonzó kilátás. Családdal, kisgyerekkel főleg nem lenne az. A tengereken meghatározó tényező a hullámzás. Két példa. Az egyik esetben gyenge szél fúj, de elegendő ahhoz, hogy a hajó négy-öt csomóval ballagva fogyassza a visszalevő mérföldeket. De van egy aránytalanul nagy hullámzás ami annyira billegteti hajót, hogy a vitorlákból kirázza a szelet. Azok vég nélkül csattognak és biztos, hogy előbb-utóbb valami enged. A vitorla és a rig idő előtt elhasználódik. Megnyúló vitorlák, fáradásos törést szenvedő seklik és árbocmerevítők, bum szegecselés mind ide sorolható. A másik a mostani helyzet. Erős a szél, van hajtóerő bőven. Kihasználni azonban nem lehet annyira mint szeretnénk, vagy azt sima vízen lehetne. A hullámok ugyanis könyörtelenül elfordítják a hajót. A legrosszabb ami történhet, hogy átvetődik a bum. Ezt preventerrel nagy biztonsággal meg lehet akadályozni. Amikor egyik irányba fordulva az orrvitorla a grósz takarásába kerül, összeesik, majd amikor visszafordul a hajó erőteljes csattanás kíséretében tellik meg ismét széllel. Könnyű a vásznat darabokra szaggatni, ha hagyjuk, hogy ez gyakran és hosszú időn át ismétlődjön. Ha a másik irányba tolják a hajó farát a hullámok megszűnik a vitorla egyensúly. A raumra beállított grósz szélbe fordul és mintha cirkálnánk elkezd felhajtóerőt termelni és a hajót még jobban szél felé nyomni. Az orrvitorla ekkor már kevés, hogy egyensúlyt tartson. A kormányos, vagy az automata kormány pedig vért izzad, hogy visszakormányozzon az eredeti irányra. Nyilvánvaló, hogy e hullámzás mellett lehetetlen a vitorla beállitásnak megfelelő irányt tartani. Segít ha a nagyvitorlát eleve beljebb húzzuk, hogy még jelentős szél felé fordulás esetén se fogjon szelet. A megoldás sokak számára az, hogy ha elegendő az orrvitorla mérete a kivánt sebesség eléréséhez, akkor a nagyvitorlát egyáltalán nem húzzák fel. Így viszont megszűnik annak csillapító hatása, és a hajó a kereszthullámokon elviselhetetlen billegésbe kezd. Gyakorlatlan hajós erre a vitorlafelület további csökkentésével reagál, ahelyett, hogy az ellenkezőjét tenné. Így sokan igen kényelmetlenül, alulvitorlázva és lassan haladva szelnek át egész óceánokat. A sebesség pedig fontos. Egy hajó hátszeles irányokon akkor a legkényelmesebb ha megközelíti testsebességét. Egy három hetes átkelésen egy csomónyi sebesség többlet két-három napot farag le a teljes menetidőből. Érkezéskor a többiek első kérdése: Mennyi idő alatt csináltátok meg? Jól esik olyan számot mondani amire általában a nagyobb hajók képesek. De rossz hallanni egy 28 lábas hajó gazdájától, hogy neki is pl. 21 nap kellett. A sebességnél még van fontosabb, ez pedig a hajó egyensúlya és a viszonylagos kényelem. Megér néhány nap veszteséget ha normálisan lehet főzni, enni, aludni, általában létezni menet közben. Ha nem vizes a fedélzet, ki lehet ülni a kokpitba naplementekor anélkül, hogy be kellene öltözni vízállóba. Pár tized csomóért az ember nem mozdul meg. De állít pár fokot az irányon akkor is ha ezzel átmenetileg eltér a kurzustól, hogy a hullámokat kényelmesebben vegye a hajó. Jó dolog száguldani, szörfözni a hullámokon, de ezt nem lehet csinálni hetekig éjjel és nappal.

Hátrált a szél. Állítani kellett a vitorlákon. Előtte hat napig nem kellett. Ez csak a passzát övezetben lehetséges. Itt viszont nem ritka, hogy hosszú ideig stabilan fúj. Voltak közben kisebb forgolódásai de ezek kiegyenlítették egymást. Voltak helyi zivatarok (squallok) de csak kisebb szélerősödésekkel jártak, melyeket a hajó könnyedén kifutott.

Eddigi utunk legnehezebb szakasza az volt amikor a squallok napokon át bújócskát játszottak velünk Galapagos után az egyenlítői konvergencia zónában. Nem volt egy nyugodt percünk. Folyamatosan lestük az eget és a hajó minden rezdülését. Azok a zivatarok tömve voltak széllel. Miután átrohantak felettünk félórás szélcsendet hagytak hátra. Vár még rám egy ilyen zóna (intertropical convergence zone, ITCZ) az Atlantin felfelé. Mivel próbálok majd az afrikai partokhoz viszonylag közel maradni, hogy az északeleti passzátot jobb szögből kapjam szembe, az ITCZ-t a legszélesebb részen kell kereszteznem. 800-900 mérföld is lehet. Szerencse dolga.

Ismét pillangózunk. Tiszta napsütéses idő van. A nap forró, de a levegő kellemesen hűvös. Zenét hallgatunk, olvasunk, ebédre nagy kupac pattogatott kukoricát pusztítottunk el. A hajón a főétkezés a vacsora. Mint a forró éghajlatú vidékeken általában. A nap legmelegebb időszakában tűzhelyet begyújtani gyilkossági kísérlettel felér a hajó kis légterében.

Hétszáz kilométerrel vagyunk délebre mint a Torres szorosban. Érezhető a különbség. Néhány napja elő kellett venni egy könnyű plédet, ma már hosszú pizsamában aludtam. A nappalok jóval rövidebbek mint az éjszakák. Most a 17. déli szélességen járunk. A cél Dél-Afrikában a harmicadik szélességi fokon van tehát még 1400 kilométerrel megyünk délebbre. Örülök neki, elég a trópusok ragacsosságából. A szüntelen forróság igénybe veszi az embert. Kellenek a kontrasztok, de ott nincs. Hónapokon át izzadni éjjel és nappal, és a vele járó diszkomfort érzet nem kellemes. Viszont könnyű fogyókúrázni és a fűtési számla is kifejezetten barátságos.

Jimmy Cornell Szenvedélyem a tenger könyvét sokadszorra olvasom. Minden alkalommal munkásságának egy újabb vonása domborodik ki. Először kicsit önteltnek találtam a stílusát, de lehet részben a fordítás hibája is. Amúgy meg van mire. Nem véletlenül nevezik cruiser pápának. Vannak akik sokkal többet vitorláztak mint ő. Mások komolyabb utakat jártak be, nagyobb kihívásokkal szembesültek. Ő többnyire a családjával vitorlázik nem csoda, hogy nem keresi a bajt. De kevesen tettek annyit vitorlás világjárás népszerűsítése érdekében mint ő. Jó üzletember, meglátta a lehetőséget az óceán átkelő és földkerülő rally versenyek szervezésében. Könyvei, weboldala a noonsite.com akkor is kiindulási alapnak számítanak, ha néhányan kritizálják is őket. Az időjárásról a globális felmelegedés korában nehéz mindig helytálló tényeket állítani. Eltérő az egyes emberek hajózási stílusa, anyagi lehetőségei, hajójának képességei, kockázatvállalása. Mégis pl. a World Cruising Routes még a kritizálók könyvespolcán is ott van és nem lennék meglepve, ha egy új útvonal előtt azt lapoznák fel először. De vissza az eredeti könyvhöz. Van, hogy egy adott gyakorati kérdésre keresek benne választ. Ott van. Több is mint ami első olvasatra felfogható. Néha árnyaltan, máskor ebben a szakmában szokatlan nyíltsággal. Meglep, hogy mennyit változott a vitorlás világjárás az elmúlt harminc évben. A világban tapasztalható társadalmi változások, a technikai fejlődés, a vitorlássport tömegsporttá, a repülés elérhetőbbé válása, a klimatikus változások gyökeresen átalakították a cruiser életstílust. Példák. Már el lehet jutni családdal azokra a helyekre is amelyekre korábban csak az igazi kalandorok merészkedtek. A Tuamotu szigetek, a Fidzsi körüli szigetvilág vagy a Nagy Korallgát már nem akkora pánik faktor a GPS világában. Már nem kell “örökre” búcsút mondani az otthonnak és a szeretteknek csak azért mért látni szeretnénk a világot egy vitorlás hajóról. Marinákban biztonságban hátra lehet hagyni a hajót és haza lehet repülni a ciklon szezon idejére. Harminc éve ez még jópár évre szóló elkötelezettséget jelentett. Aki egyszer elindult körbe minimum három – négy, de inkább öt – hat évig biztosan nem lépte át az otthon küszöbét. Országok kerültek fel a kívánatosak listájára és még több került le onnan. Szomorú, hogy Közép-Amerika, Ázsia és Afrika nagy része kockázatos vagy egyenesen veszélyes helynek minősül. Már régen nincsenek magányos horgonyzó öblök. A dél-csendes óceáni főútvonaltól egyre jobban el kell távolodni ahhoz, hogy autentikus helyekre vetődhessen az ember. Lehet, hogy több kockázatot kell vállalni navigáció vagy az időjárás szempontjából, és több időt kell rászánni. Az általános igazságok az időjárás és a trópusi ciklonok vonatkozásában is megdőlni látszanak. Ciklon a dél-Atlantin, a Kanári szigeteken, vagy júliusban a középső Indiai óceánon és a délnyugati Csendes óceánon korábban elképzelhetetlenek voltak. Az El Nino években a passzát sem a régi megbizhatóságát mutatja. A jövőben az óceáni útvonalak biztonságos megtervezése még nagyobb kihívás elé állítja majd a vitorlázókat. A technikai fejlődés, az időjárási információk elérhetősége persze segít. Végső soron pedig át lehet ugrani szakaszokat. Nem istentől elvonatkoztatott megoldás már a hajót pl. Szingapúrból a Földközire szállíttatni, Ausztráliából vissza az USA-ba, tréleren az USA egyik partjáról a másikra, vagy így kerülni ki a Jóreménység fokát Dél-Afrikán belül. Konkrét esetekkel találkoztam és a marinák üzenőfalain hirdetik magukat a transzporter cégek.

Tegnap délután csökkent a szél. Kivételesen nem bántuk a ritmusváltást. Egy hét alatt 1100 mérföldet “zúztunk” le. Kicsit pihizhetünk. Így is csorgunk 5,4 csomóval. Pillangózva vagy ahogy minden hajós nyelvén mondják: wing and wing. Süt a nap, megfürödtem az óceán vizében, felfrissültem. Jók a hírek otthonról és Doug is írt, hogy merre járunk és merre hajózik ő. A nagy öreg szuperyacht captain éppen Port Moresby felé tart a Nagy Korallgát mellett, hogy a Royal Papua Yacht Klubban legurítson pár frissítő gin tonicot. Pardey-ék egyik könyvében a nyolvanas évek Marquesasáról és Papeetejéről olvasok. Közben az a kellemes érzés tölt el, hogy tudom miről írnak. Emlékszem milyen volt megérkezni Tahiohae Baybe egy három hetes átkelés után Galapagosról. Milyen snorkelezni egy Tuamotu atoll átjárójában és horgonyra állni Papeetében Tahiti fővárosának híres promenádja előtt. Az óceáni utak kereszteződésében, ahol szinte mindenki megfordult aki valaha vitorlát bontott, hogy áthajózzon a Csendes óceánon. Jó érzés e kivételes kaszt tagjának lenni. A Dóra hajó itt és most a világ közepe.

Még egy bő nap kell, hogy elérjük e hosszú átkelés féltávját. Az ausztrál kontinenst már majdnem négyezer kilométerrel hagytuk magunk mögött. Az indonéz Szumátra mögöttünk és Madagaszkár előttünk háromezerre vannak. Afrika még ötezer kilométerre előttünk. Ami talán meglepő, hogy délre az antarktiszi hómező széle sincs messzebb. Tőlünk pont északra esik India déli csücske kétezer nyolcszáz kilométerre. Beletrafáltunk a nagy pocsolya közepébe.

Két hajóról tudunk az Indiai óceánon de jó messzire ide. Az egyik a volt cocos-i szomszédunk egy hatvan lábas Swan, akik hamarosan meg kell érkezzenek Chagosra. A másik egy kis hét és fél méteres versenyhajó a 74 éves szólóvitorlázó Webb Chilessel a fedélzeten. Ő nyolc napja indult Darwinból és direkt megy Dél-Afrikába. Az előnyünk hozzá képest több mint kétezer mérföld, így ha nem töltünk két hétnél több időt Reunionon akkor együtt érkezhetünk Durbanbe vagy Richards Baybe. Az Agulhas áramlat és az aktuális időjárás fog dönteni a kettő között. Bármelyiknek örülni fogunk.

Vasárnap van és elértük az átkelés félútját. Reggel óta javult a szél. Ismét hat csomós az átlagunk. Kellemes idő van. Reggeli után átolvastam a régi hajónapókat amik tavaly augusztus óta ezen a tableten vannak. Jól esik visszagondolni és az is, hogy milyen szépen megvalósult minden amit akkoriban elképzeltem. Bizonytalan voltam az új-zélandi kitérőt illetően. Visszatekintve Új-Zéland az egyik fénypontja a földkerülésnek. Jó döntés volt. Mint az is, hogy haza repültem négy hónapra a családhoz. Most sem csinálnám másként. Dél-Afrika hasonló szituáció lesz. A megoldandó pronblémát ugyanúgy az időjárási szezonokhoz való alkalmazkodás és a család távolléte jelenti. A manapság Cornell szerint is a szakaszos hajózás jelenti a megoldást a földkerülés ésszerű megvalósítására. Mindez elég sok repüléssel jár. Egy gyors számítás szerint a földkerüléssel összefüggő családi és baráti repülések eddig 264 ezer kilométert tettek ki. Ez hat és félszeri körbe repülését jelenti a Földnek, és még nincs vége.

Nézem a térképet. Ujjbegyeim alatt az összes kontinens. Világ életemben imádtam a térképeket. Gondolatban bejártam a Földet, és még ma is leköt az efféle felfedezés. Haladásunkat most azon mérem le, hogy milyen helyek mellett megyünk el. Elvitorláztunk a Bengáli öböl alatt. Majd következett Sri Lanka és az indiai szubkontinens déli csücske. Chagos és a Maldiv szigetek lesznek a következők. Mind északra és nagyon messze van ide, de nincs más viszonyítási pont. Aztán már közeli helyek mellett fogunk elhajózni. Ilyen a Mauritiushoz tartozó Rodriguez sziget és majd maga Mauritius. Reunion ahol kikötünk már csak egy nap onnan.

Era üzenetben jelezte, hogy két nap múlva ötven csomós szél várható. A hír eléggé elvette az étvágyamat a vacsorától. Holnap felhívom a részletek miatt. Két nap több mint háromszáz mérföldet tudunk megtenni, akár kikerülhetünk a vihar útjából. Kikötőt nem tudunk addig elérni az biztos. Rodriguez a legközelebbi hétszázra van.

Erával beszéltünk. Reggeli ébredésekor hívtam. Megegyeztünk, hogy délre érdemes tartani Reunion szélességéig. A nagy szél tőlünk északra lesz. Maximum harminc csomós kedvező irányúra számítunk holnaptól. A mainál bármi jobb, mert ez semmi. Szégyen, hogy a gyakran viharos és rettegett Indiai óceán így cserben hagy bennünket. Alig több mint ezer mérföldet kellene megtennünk, de helyette itt billegünk az ernyedt, csattogó vitorlázat alatt. Majd megesz a méreg. Elcsattant még néhány csúnya szó, leeresztettem a vásznakat, kiemeltem a szélkormány vezérlő lapátját, behúztam a pecát és elfordítottam a slusszkulcsot. Fél óra múlva megcsapta arcomat az első fuvallat délkeletről. Most már mindenképpen motorozunk néhány órát amíg az akkukat szinültig töltjük.

Három óra telt el és ismét vitorlák hajtanak. Lassan, de halkan. Amolyan vihar előtti csend – szerű az este. De lehet, hogy csak az előrejelzés szerint beképzelem. Még csak hét óra, de már régóta sötét van. Mire újra feljön a Nap kevesebb mint ezer mérföld lesz hátra ebből a szakaszból. Aludni stabil körülmények között tudok legjobban. Akkor is, ha kinn süvít a szél és a száguldó hajótest körül a víz csobogása még azt is elnyomja. Ilyenkor keményen, de ritmusosan mozog a hajó és nem igényel közreműködést.

A naplementekor vészjósló felhők mostanra nagyrészt eloszlottak. Barátunk a nagy égi lámpás ezüst fénybe vonja a hullámok gerincét. Estéről estére testesebb. Egyre nagyobb fénnyel világít és egyre hosszabban. Napokkal ezelőtt az éjszakák feneketlenül feketék voltak. Kiálltam a kokpitba, de nyitott szemmel is pont annyit láttam mint mikor becsuktam. Mennyivel barátságosabb most, hogy világít a Hold. Ez már a harmadik ciklusa mióta útra keltünk Új-Zélandról.

Elbírnánk több vitorlát, de a nagyvitorla csak részben van kijavítva. Megvarrtam, de a terhelést nagyobb felületre szétosztó foltokat nem tudtam felragasztani. Ahhoz tiszta, sómentes vitorla kell síkban kiterítve. Második sor reffnél kijjebb így nem akarom engedni. Így is jól siklunk félszélben. A szél alig érezhető a sebességünk mégis öt csomó. Könnyedén haladunk, pihenhetnek a hajó és az árboc eresztékei a nehéz napok után. Most semminek sem kell erőlködnie. Ez a vitorlázásban az egyik legszebb állapot. Az óceán halkan gurgulázva csobog a hajótest mentén.

Hajót nem láttunk több mint egy hete. Delfineket és madarakat sem. A víz sem foszforeszkál az éjszakában. Magányos régiója ez az óceánnak.

Éjszaka a szél még egyszer elköszönt. Csak annyira, hogy felébredjek rá és már jött is vissza. Kicsit élesebb szögből, talán pont déli irányból. Szépen galoppozunk mikor feljön a Nap.

2016.július 12.-14. kedd – csütörtök

Vihar! Délután négykor megjött és odavádott. Porzik a víz, a rossz fiúk egyik a másik után csapódnak a hajó oldalának. Ráadásul délről fúj. Ezzel a szélerővel túl éles szögből. De nem lehet elfordulni mert akkor hamar az útvonalunk szél alatti oldalára kerülünk és ez nem pár órás vihar. Lehet, hogy napokig, sőt érkezésig kitart ami még több mint egy hét. Egyenlőre nincs lazítás, legalább félszélben meg kell tartanunk a hajót.

Két nap után sem sokat változott a kép. A hullámok taraját már nem tépi le a szél, de még így is nagyon erős. Az első éjszaka után a nagyvitorla pihenni ment. Nélküle is 6,3-6,7 csomós a sebességünk. Időnkét az átmeneti erősödésekben tíz fölé gyorsulunk. Első éjjel reggelig rohantunk 8,5-ös átlaggal. Világosban általában előbb reffelek mert látom mi történik. A tenger orgiája félelmetes. Ha itt most nem bíznék a hajóban akkor az nagyon megkeserítené az életemet.

Tegnap éjjel egy nagy csattanásra riadtam fel. Olyan volt mint amikor a villám belevág egy fába. A hajó mintha kettéhasadt volna. Azt hittem eljött az út vége. Kerestem, hogy hol ömlik befelé a víz. Hosszú percek teltek el amíg elhittem, hogy nincs baj. Ez akkor is más volt mint a sima ütközések. Abból óránként van egy-kettő. Minden előjel nélkül nekünk ront a hullám, ami olyan mintha egy autó ütközött volna belénk. Belül repül minden. Volt egy periódus amelyben sok hullám mosott át a hajó felett. Akkor kezdődött amikor reggel szellőztettünk. Óvatosan csak a lejárat tolóplexije volt nyitva arasznyira. Pont odapillantottam az újabb hullám ütközés után. Mint egy vizesés úgy zúdult be a víz. Azonnal nem fogtam fel, hogy mekkora a baj, mert a navigációs asztalra is jutott, amin általában telefonok, laptop töltődnek. A kokpit félig megtelt vízzel, percekig tartott míg lefolyt.

Tegnap reggel óta a kis orrvitorla van csak fenn. Jól bírja a szélerősödésekben is. Ekkor már elviselhetetlenül süvít a szél. Folyamatosan száll a vízpermet. Rég elmúltak azok az idők amikor kinn lehetett tartózkodni a fedélzeten. A kabin fogságában vagyunk. A fedélzeten heveder nélkül nem biztonságos. De a kormányállásban sem. Meglep, hogy a két oldalon a napelemek még egyben vannak, egyik üvege sem tört el. Néha azért ki kell menni állítani a szélkormányon, vagy megigazítani valamit az árbocnál. Előfordul, hogy fedelzeten átcsapó víz a tengerbe mossa a kötélvégeket. Ezek gyors, előre jól átgondolt akciók, hiszen nem csak vizes minden, de hideg is van odakinn.

Az árbocot és a kötélzetet naponta többször ellenőrzöm. A durva éjszakák után csodálom, hogy még minden a helyén. A visító szélben rezegnek a drótkötelek, ami a hajótestnek is átadja a vibrációt. Ez hosszú távon nem jó, de itt a vihar mondja meg, hogy mikor elég. Sajnos a nagyvitorla első éle minden erőfeszítésem ellenére berreg néhány csúszka között. A vitorla éle íveltebb mint az árboc. Ha feszítem az első élet, nem az feszül, hanem az anyag mögötte húsz centivel. Az árbocot görbíteni ennél jobban nem lehet. Pedig most jó lenne csökkenteni a vitorla öblösségét és ezzel a húzóerejét. Az élkötél egy gyenge minőségű “gatyamadzag”. Hiába feszes látszólag valamennyire, nincs tartása és hagyja a vitorlát rezegni. Álmatlan éjszakákon amit ez okoz, sok “jót” kívánok a vitorlaszabónak. Remélem csuklik, mert minden oka megvan rá. A drága új grósz folyamatosan cserben hagy. Kezdődött a vitorla csúszkákkal. Kicsin múlt, hogy az alkalmatlan acél csúszkák nem tették tönkre az árbocot. Utána kiderültek a latni problémák. A keskeny latnik kibújtak a latnizsákból, hiszen szélességük negyede volt a zsákénak. Az üvegszál erősítésű poliészter latnikat méretre darabolták, majd úgy ahogy volt berakták a vitorlába. Az éles, sorjás végek semmilyen védelmet nem kaptak, így idővel kidörzsölték és átszúrták a vitorlát. A latnik amúgy is tele latnis vitorlához való igen merev anyagok. Ide teljesen alkalmatlanok. Nincs az a vitorla megerősítés ami akár csak heteket kibírna.

Általában igyekszem felvenni a hullámok ritmusát és tartani a tempót. Gyorsan menni jobb mint a hullámok útjában lenni. Ebben a szélvészben azonban már nem lehet egy ekkora hajóval. A hullámoknak meg sem tudjuk közelíteni a sebességét. Átmenetileg játékszerekké váltunk. A többség szerencsére felemel és átszalad alattunk keresztbe. Örülök, hogy a rövid húrhosszú tőkesúly és a lapos hajótest kevésbé áll az útjukba. De vannak amelyek mégis nekünk rohannak és nagyot löknek a hajón oldalra. Még nem érzem veszélyesnek a helyzetet borulás szempontjából. De nincs már messze. Vannak rövid csendesebb periódusok, de aztán újra visszatérnek a szélrohamok. Idebenn minden száraz, de éjszakára előkerültek a melegebb holmik és a hálózsákok. Pedig még csak a huszadik déli szélességen járunk. A hajót hermetikusan lezártuk, csak a csendesebb időszakokban tudunk szellőzteni, de a kezünk akkor is a kilincsen van. Ha egy meredekebb hullám közelít azonnal rántjuk be az ablakot. Két napig a napot sem láttuk. Szürke, víztől súlyos felhők rohantak a szélben felettünk. Mára kicsit javult a kép. A napsütés csillogóvá varázsolja az amúgy igen mogorva tengert. 620 mérföld, a szakasz negyede van vissza. Közelítünk a megérkezéshez. Amiatt aggódom kissé, hogy a Saint Pierre-i kikötőt lezárják. A szűk bejárat a megtörő hullámok miatt alkalmanként megközelíthetetlen.

Egy ideje más a tenger. Ezek már nem 4-5 méteres hullámok, hanem igazi szél, igazi óceán hullámai. Ekkorák nem teremnek minden öblöcskében. A sok hullám egy érzékelhetetlen rendező erő hatására óriás hullám dombokká állt össze. Hosszú, egységes, sima falú mostrumokká. Látszólag nem veszélyesek. A Dóra örül is, hogy tizenegy csomóval csúszhat lefelé a lejtőkön amik hűségesen követik egymást, ahelyett hogy a kisebbek minden felől pofonokkal incselkednének vele. De a völgyekből csak az eget látni. Mintha a zalai dombság erdőkkel szegélyezett völgyeiben lennénk.

2016.július 15. péntek

Tart a kedden kezdődött vihar. Soha nem látott méretű hullámok rohannak alattunk. Kora délután egy ideig megtörtek. Az egyik különösen nagyot dob a hajón és kifordítja a farát. A hullámra keresztbe forduló hajó ezeken a hullámokon vészesen megdől és akár felborulhat. Állítok az irányon kissé elfordulok a széltől, és döntök szélkormány széllapátján, növelve ezzel a csillapítást, így csökkentve a túlkormányzást. Ha a borulás közeli állapot így is megismélődik, fel kell adjuk az irányunkat. Nem marad más, mint csupasz árboccal felvenni a hullámok irányát. Esetleg az elsodródás csökkentésére kidobni a viharhorgonyt.

Az eset nem ismétlődött meg, így tartjuk Reuniont. Vajon mit csinál ebben az időben Webb a kis hajóján. Biztos, hogy már többször ért vizet az árboca.

Az ajtóban állva eláztat egy felcsapódó fröccs. Éppen tiszta pólót vettem fel.

Györgyi mosogatás közben elszállt. Egy pillanatnyi figyelem kihagyás elég volt. Fejjel előre repült keresztül a hajón és a navigációs asztal tövében landolt. Aggódunk mert nagy ütést kapott a fejére.

Éjszaka erős befújások az amúgy is viharos alapszélre. Még bírja a hajó. Mi nem tehetünk mást, alszunk.

2016.július 16. szombat

Észreveszem, hogy szakadásnak indult az erősszeles orrvitorla. Anyagfáradás egy nem is különösebben terhelt részen. Mivel már csak szimplán erős a szél, felhúzom helyette a normál orrvitorlát. Bekészítem és felhúzom a viharfockot is. A két vitorla közel fél szélben kissé tehermentesíti egymást. Szükség van rá, mert az átvonuló squallok átmeneti szélerősödéseket hoznak. A levett orrvitorlán felfedezek egy másik szakadást is. Az oka, hogy az első élkötél felül nincs odavarrva a vitorlához, tehát az semmit nem tartott. A legfelső vitorlakapocs közelében emiatt elszakadt az anyag. Ismét egy vitorlaszabói hiba. Ugyanaz javította aki a probémákkal teli grószt varrta. A javítással most nem foglalkozom. Ezzel a 7,5 csomós tempóval a cél két napra van. Valahogy kihúzzuk addig a többi vitorlát kombinálva.

Napok óta nem tudom használni a műholdas telefont. Ugrál a hajó és a hullámvölgyek mélyéről nem lát rá a műholdra. Aggódom, hogy a család esetleg fölöslegesen aggódik. Mert előfordulhat, hogy ilyen hullámok mellett a pozició jeladónk (yellowbrick) sem tud kommunikálni az Irridium műholdakkal. Csak napokkal később tudom meg, hogy az eltérő működési módnak köszönhetően nem hagyott cserben. Negyven egynéhány műholdból könnyeben lehet egyet elérni mint a négy Inmarsat valamelyikét.

Tegnap két teherhajónak kellett kitérnünk. Ebben a szélben nem könnyű. Az egyik Braziliába tartó vasszörny fél mérföldre ment el mellettünk. Adott helyzetben nekünk volt útjogunk, de a valóságban nem érdemes megpróbálni élni vele. A jogszabály betűje nem fog minket visszahozni az óceán fenekéről. A probléma sokkal összetettebb mint elsőre tűnik és évtizedek óta heves szakmai disputa tárgya. Miközben minden folyamatosan és gyorsan változik mind a kis-, mind a nagyhajós világban. Elég csak az AIS elterjedésére gondolni.

Györgyi állapota stabil, de mindene fáj és a sokktól legyengült. A szél alattomosan erősödik.

Éjfélkor cafatokra szakadt az orrvitorla. A hajót egy hullám szél felé fordította. A többlet terhelést és a viharos szélben való lobogást az UV által már meggyengített anyag nem bírta. Ez is egyfajta tűzkeresztség. Velem most fordult elő először. Vannak szakaszok, ahol csak az élkötél tartja össze a vitorla darabjait. De összetartja így legalább a felhúzókötél vége nem maradt fenn az árbocon. Nem mintha lenne mit felhúzni vele. Jelenleg az egyetlen orrvitorlánk van fenn, a szép narancs piros viharfock. Így raumolunk hét órája 5,6 csomós átlaggal. A lassulásnak köszönhetően éjszakiai megérkezés várható, ha egyáltalán nyitva lesz a kikötő Saint Pierre-ben ebben a hullámverésben. Ha nem, tovább kell mennünk Le Port-ba, ami további negyven mérföld.

2016.július 17. vasárnap

A balszerencsék sorozata folytatódik. Reggelire zabpelyhet főztem. Fele kiborult a padlóra.

Mauritius alatt haladunk el. Mások is. Húsz mérföldön belül hat hajó az éjszakában. AIS nélkül nem lenne vidám az élet. Egy úszó halgyár mérföldön belül keresztez.

Györgyi a régi, teljesen jól van. Úgy néz ki, hogy Reunionon kiszáll. Az ő korában mindenképpen el kell kerülni a hasonló eséseket.

2016.július 18. hétfő

Éjszaka teherhajók között szlalomoztunk. Szingapúr, India illetve Brazilia között közlekednek, többnyire ömlesztett áru szállítók, a velünk azonos irányba haladók ballasztban. Ez nem jelent mást, minthogy üres raktérrel, és csak annyi vízballasztot vesznek fel amennyi a hajó stabilitásához kell és ahhoz, hogy a hajócsavar teteje ne járjon ki a vízből. Ezek a háromszáz méter hosszú monstrumok tíz métert merülnek.

Ahogy elmentek a hullámhegyek, kiemelkedtünk a völgyekből és a telefon ismét ellátott a műholdakig. Dórát felhívtam, hogy halljam végre a hangját és megköszöntsem a tegnapi szülinapja alkalmából. Megjöttek az elmúlt viharos napok üzenetei is. Az egyik ismét negyven csomós szelet igért a kikötéshez. Elment a korábban megírt, életjelet adó üzenetem is.

Édes civilizáció! Este tízkor kikötöttünk Saint Pierre-ben Reunionon. Naplementére értük el a szigetet és még húsz mérföldet kellett mennünk a déli part mentén. Amiből először nem sokat láttunk. A magas hegyekből csak az alsó néhány száz métert engedték láttatni a felhők. Lassan húzódtunk egyre közelebb a partokhoz. A hullámzás velünk együtt gördült a parttal párhuzamosan. Aztán kitisztult az ég. Ennyi parti fényt utoljára Európában láttunk.

Véget ért eddigi utazásunk legnehezebb szakasza. Mérleget vonni korai lenne. Még meg kell számolnunk a szakadásokat a szárnyainkon és a kék foltjainkat. Nehéz volt a marina megközelitése sötétben. A kőgát végénél és a másik oldalon megtörő hullámok zúgtak. Jobb oldalon kövek, a balon sarkantyúk, parti fények minden mennyiségben. A telihold adott némi kontrasztot. Nagyon keskeny, kacskaringós a bejárat. Száz méteren belül két feltakaró fénypárt kellett követni. Emberek. Horgászok a kövezésen, sétáló párok a kikötőben, görkorcsolyázó gyerekek. Igazán megnyugtató miután elértük a kikötő medencét. Cornell szerint a megközelítéshez elszántság kell, az ára pedig néhány újabb ősz hajszál.

A marinát munkaidőben nem sikerült elérni sem műholdas telefonról, sem mobilról amikor már megközelítettük a szigetet. Végül rádión elértem az MRCC-t (Tengeri Mentési Koordinációs Központ), kedvesen segítettek és utána jártak, hogy az elmúlt napok viharai után nincs-e lezárva a kikötő. Ők is mondták, hogy nagyon figyeljek a megközelítésnél mert nem egyszerű.

Éjszaka trükkös a bejárat át a hullámtörésen

Éjszaka trükkös a bejárat át a hullámtörésen

2016.július 19. kedd –

Megvirradt. Jó más színeket is látni mint a tenger, az ég kékje és a naplementék vöröse. Más formákat mint a hullámok vagy a felhők. Vonakodva lépünk partra. Nem mintha nem ez lenne minden vágyunk, de óvatosan engedjük be a külvilágot beszűkült tudatunkba. Az utóbbi megállókban a part egyet jelentett rohanással, cipekedéssel, a bizonytalanul tartó horgonyon hagyott hajóért való aggódással. Most éled a város, vele együtt lendülünk mi is új formába.

Autók gördülnek felettünk a rakparton méterekre a hajótól. Élvezzük az idegen zajokat. Alvás közben arcomba világított a közvilágítás egyik lámpája. A máskor zavaró fény most kellemes megnyugvással töltött el.

Véget ért a száz év magány. Mindkettő. Garcia Marquez könyve és a viharos indiai óceáni átkelés is. Romantikus, néptelen déltengeri korallszigetek? Nem köszönöm! Egy időre zajokra, színekre, tömegre vágyom. Zúgjanak csak a hullámok, süvöltsön csak a szél odakinn. Mint tette mindig is. Ha majd újra rájuk vágyom tudom hol keressem őket. Tudom, ott lesznek, megvárnak.

A Dóra úgy áll mintha jégbe fagyott volna. Hihetetlen, hogy nem szaladgál semmi sem – mondja Györgyi reggeli készítés közben. Ezt is újra szokni kell. Álmomban nem kellett a sarokba ékelődnöm, hogy ne guruljak ide-oda. Így aztán keskenyebbnek éreztem a “lócát” mint amikor minden állandó mozgásban volt. Kifejezetten hideg a levegő. 23 fok van a hajóban.

Reggeli után felsétáltunk a kikötő kapitány irodájába. Lefénymásolták a papírjainkat. Utána a hajón várakoztunk a hatóságokra. Kisvártatva érkezett egy civil a rendőrségről. Azt üzenték vele, hogy eleget tudnak rólunk a papírok alapján, nem fognak látogatást tenni a hajónál. Nyugodtan mehetünk a dolgunkra. Mentünk is az első utunkba eső étteremig. Ettünk egy menüt ami rövid úton mindkettőnkből távozott. Hiába a francia konyha fényévekkel a hajókonyha mögött kullog.

A végén már siettettük az érkezést

A végén már siettettük az érkezést

Cirque Cilaos - Kedvcsinálónak. Most ez következik

Cirque Cilaos – Kedvcsinálónak. Most ez következik

Újra szilárd talajon.

Újra szilárd talajon.

Saint Pierre - A kis piros vitorla ami elhozott idáig

Saint Pierre – A kis piros vitorla ami elhozott idáig

 

Reklámok

Indiai óceán: Cocos Keeling – Reunion” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tisztelt Horváth család!
    Minden tiszteletem a tiétek!!! Megvalósítottátok az álmaitokat és nem pénzből, hanem kalandvágyból. Nem kis áldozatot hozva különös precízséggel és körültekintéssel vágtatok bele az útba, már a hajó megépítésével kezdődően. Öröm olvasni a beszámolókat.
    Csak így tovább!

  2. Attila, gratulálok a nagyszerű teljesítményhez. EZ NEM SEMMI ! Az út hátralévö részéhez kívánok jó egészséget jó szelet, és sok vizet a gerinc alá.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s