Szépség és Szörnyeteg – Dél-Afrika Richards Bay-től Fokvárosig

Szilveszter napján kora délután érkeztünk a durbani King Shaka reptérre. Fagyos Európából harminchat fokos nyárba. A vitorlákat is tartalmazó csomagjainkat gyorsan átvehettük. A folytatás már korábban is okozott némi fejfájást. Tömegközlekedés hiányában érdekesnek ígérkezett eljutni a 150 km-re levő hajóhoz. Öt felnőtt az összes cuccával. De első kérdésre találtunk egy taxist aki bevállalta a fuvart. Mi pedig bevállaltuk, hogy félig egymás ölében négyen ülünk a hátsó ülésen. A parti autópályán erős széllökések táncoltatták a kocsit. Hamarosan megállítottak a rendőrök. Szóvá tették, hogy túlterhelt a járművűnk, de taxisunk csak ennyit mondott: “Hát persze, hogy túlterhelt egy taxinak az a dolga!” A rendőrnek nem volt ellenérve.
Ahogy közeledtünk minden kilometerrel növekedett bennem a feszültség. Vajon milyen állapotban találjuk a hajót. A kikötőbe érve rohantam előre, hogy mielőbb megpillanthassam. Használható, lakható állapotban van? Van-e benne víz, penész? Milyen állapotban vannak az akkumulátorok? Besötétedett mire elkezdtük lemosni a fedélzetről az elmúlt négy hónap szénporát. Richards Bay a világ legnagyobb szén terminálja. A szén útja Kínába vezet.

A hajót belül olyan rendben és tisztán találtuk, ahogyan augusztusban Marie-vel hátra hagytuk. A napelemek az akkumulátorokat feltöltötték, a hajófenék pedig száraz volt mint a puskapor. A motor mint mindig, fél fordulatra indult.

A kikötőhöz tartozik egy parkosított rész, pár száz méteres stranddal az öböl partján. A fák alatt piknikező családok várták az év utolsó pillanatait. A jachtklub bárjában nagyüzem volt. Mi is oda mentünk levezetni az utazás stresszét. A park fövenyén sokan táncoltak. Béla belegázolt az Indiai óceán vizébe a harminc fokos forró éjszakában. Tizenkét órával előtte az isztambuli átszálláskor még hóviharban dideregtünk, és otthon is fagyos napokat hagytunk hátra.
Közép európai időszámításhoz képest egy órával korábban jött el az új év. Az öböl körül felröppentek a színes rakéták. Hajós ember így semmisíti meg a lejárt szavatosságú jelzőrakétáit. Persze volt igazi tűzijáték is. De nem hittük el igazán, hogy így szilveszterezünk. Melegben, az óceán partján, távol az európai téltől, pálmafák alatt. Csak arra kellett vigyázni, hogy ne egy lepottyanó kókuszdió verje fejünkbe, hogy ez a realitás. Megvártuk még az otthoni éjfélt is, majd beájultunk az ágyba.

Még otthon a két új orrvitorlával

Még otthon a két új orrvitorlával

Érkezés Durban-be. A csapat akik segítenek a nehéz szakaszon

Érkezés Durban-be. A csapat akik segítenek a nehéz szakaszon

Január elsején nagy lendülettel fogtunk a hajó felkészítésébe. Sajnos a gumicsónakunk végleg csatát vesztett a nap égető sugaraival szemben. Javíthatatlanul előregedett az anyaga. Nem csoda, tíz éves már, és bőven megszolgálta a nyugdíjazását. Egy csónaknak ez már a véget is jelenti. Innen már nem fogjuk tovább vinni, pedig mindent megpróbáltunk. Béla és Peti fél napig, majd később Bélával én is nekifutottam a javításának. A tavalyi darwini felrobbanás sebe sohasem gyógyult be igazán. A negyven fokos trópusi nap nem hagyta, hogy így legyen.

Bye-bye dinghy!

Bye-bye dinghy!

Másodikán még mindíg nem tudtunk intézni semmit a hivatalos dolgainkból. E nap is nemzeti ünnep és munkaszüneti nap Dél-Afrikában. Még egy nap múlva pedig hiába voltunk túl tankoláson, gázpalack feltöltésen és a marinai fizetni valókon. Átfordult és délnyugat felől beerősödött a szél. Ilyenkor hibernált állapotba kerülnek itt a hajók. Az Agulhas tengeráramlatra szemből fújó viharos szél a legrosszabb körülményeket okozza amit hajós csak elképzelhet.

Pedig mindent megtettünk az indulás érdekében. Már nyitáskor a marina iroda küszöbén topogtunk. Rendeztem a hajótárolás számláját. Jutányosak az árak, a balatoni árak fele. Elkértük az ún. Flight plan (Repülési terv) nyomtatványt amit annak ellenére, hogy nem hagyjuk el az országot, le kell igazoltatni a hatóságokkal. Bevándorlási hivatallal, vámhivatallal, kikötői rendőrséggel. Ezeket helyismerettel rendelkező emberrel lehet csak végig látogatni. De nem éltük meg kellemetlenül a taxis körutat. Mindenhol kedves, segítőkész emberekkel akadt dolgunk. A taxis volt a legjobb. Velünk együtt drukkolt és örült amikor a harmadik próbálkozásra sikerült a gázpalackjainkat feltöltetni. Ehhez helyben rögtönözni kellett egy adaptert, amihez a saját palackhoz való részt otthonról hoztuk. Míg mi ezeket Lacival és Péterrel intéztük, Béla és Benke Laci egy újabb kört futottak a hajó felfrissítése érkekében. Kívülről mosószerrel is átmosták a hajót, lesúrolták a vízbe lógó algás kikötő köteleket és puffereket.

Készen álltunk az indulásra. Szándékunkat már bejelentettük a kikötői hatóságnak is de mire visszaértünk a fedélzetre már majd elfújt bennünket a szél. Program törölve. Indulás beláthatatlan időre elhalasztva. Még jó, hogy a zuhanyzó kulcsot nem adtuk vissza túl korán… Ha szerencsénk van, akkor 48 órán belül bármikor elmehetünk az engedélyünk birtokában. Ha nem, akkor újra kell látogatni a hivatalokat. Lehet, hogy a fiúk két hét után innen fognak haza repülni? Hol marad akkor a hajózás amiért jöttek, és Afrika legdélebbi pontjának megkerülése?

Béla munkakedve ezután sem hagyott alább. Rábeszélt, hogy álljunk neki a tervezett horgonylánc fordításnak. Ennek célja, hogy ezután a kevésbé igénybevett végét használjuk. De nem indult a horgonycsörlő. A vezérlő áramkörében kiolvadt egy biztosító. Kicseréltem, de azonnal az új is. Rövidzár! Némi vizsgálódást követően megszületett a diagnózis. A fedélzeti nyomógomb gumija elöregedett. Így beázott a mikrokapcsoló ami beragadt, a mágneskapcsoló egyik tekercse pedig leégett. Kár egy pici gumidarab miatt ami nem a megfelelő anyagból készült. Ismét egy olasz gyártmány ami mellőzendő a jövőben. Mától a horgonycsörlő csak felhúzni tudja a láncot, motorosan engedni nem. Ami nem is igazán fontos, csakhát az a tudat zavar, hogy valami a hajón nem teljes értékű…

A nap végén megszabadultunk a dinghy maradványaitól. A csapat ügyesebbik fele főzött egy finom slambucot. Majd eleredt az eső és az élők számára is elviselhetővé vált a hőmérséklet.
Esett egész éjjel. A nyugodt alvásnak lőttek. De reggel ez sem érdekelt már minket. Összekaptuk magunkat, elpakoltuk és elkötöttük a hajót. Lefelé a folyón egy alattomos homokpad okozott kisebb izgalmat. Tudtam, hogy ott van. Kikerülni azonban nem lehet. Dagály volt, így átcsúsztunk felette a tőkesúlyunkkal. Az előző napi vihar által keltett hullámzás maradványa a hatalmas kőgátak között is utat talált magának az öbölbe. Onnan kiérve a nyílt vízre még nem lehet délnek fordulni. Ki kell kerülni egy sekély padot és egy lezárt területet. Utána lehorgonyzott teherszallítókat kerülgettünk. A hullámzás jól megtáncoltatta a hajót, de a java csak az áramlatba kiérve következett. Rövid, meredek hullámok leráncigáltak minket a térképről. A szembeszél miatt kezdetben motorozásra készültünk. Később már nem voltunk képesek vitorlát húzni. Bélát kivéve mindenkit leigázott a tengeri betegség. Lacival holtversenyben győztünk. Hétszer ürítettük szájon át a gyomrunk tartalmát.

Lassan haladtunk. A négy hónapnyi állás alatt kiterjedt élővilág költözött a hajó aljára. A koszos vízben nem tudtunk lemerülni, hogy lepucoljuk. Az áramlat végül behozta a lemaradásunkat.
A reggel a durbani kikötő előtt talált minket. Bejelentkeztünk a forgalomirányításnak rádión majd behajóztunk a hullámtörő kőgátak között. Három jachtklub osztozik a kikötőn. Ismerős hajót is találtunk. A Gannet majdnem a szomszédunk. Az irodában ismerős fénykép lóg a falon. Tóth Tamás Norvikja van rajta amint elhalad a Lánchíd alatt.

A Point Yacht Club-ba jelentkeztünk be. Ingyenes a zuhanyzó használat és hideg a sör a bárban. A társalgóban vitorlás tragédiákról szóló újságcikkekkből készült tablók. Az Agulhas áramlatban kialakult óriás hullámok által elpusztított vitorlások utolsó útjának krónikái.

A portán megtanítjuk ujjlenyomatunkra a beléptető rendszert. Egy rendőr visszakísért a hajóig. Kikérdez a nálunk levő narkotikumokról és fegyverekről. Türelemmel válaszolgatunk, de már nagyon unjuk. Napok óta nem teszünk mást, csak hatóságosdit játszunk: becsekkolás Ferihegyen, belépés a durbani reptéren, kijelentkezés Richards Bayből, bejelentkezés a durbani marinába és a jachtklubba majd ez a rendőri ellenőrzés. Holnap a vámosoknál és a bevándorlási hivatalban is tiszteletünket kell tennünk.

A biztonság érdekében itt a lehető legkevésbé kell turistának látszani. A bőrszínünk már alakul. A fizimiskánk és a ruházatunk is. Lacit tegnap háromszor figyelmeztették az utcán, hogy a fényképező gépét nem kellene a nyakában cipelnie, mert bajba kerülhet. Mindezt jószándékú feketék. A városban amúgy is megbámulnak egy fehéret annyira kevesen vagyunk. A tegnapi rendőr adatlapján volt egy kitöltendő rublika: bőre színe?

Durbani piacon. Igen, azok is eladók. Uh...!

Durbani piacon. Igen, azok is eladók. Uh…!

Ma be- és egyben kijelentkeztünk Durbanből. Megnéztük a hajózási múzeumban kiállított hajókat, majd én visszamentem Dórára, mert hozták a megrendelt gázolajat. Egy négymilliós városnak ahol foci vb-t is rendeztek nincs hajós benzinkútja. Ez is annak jele, hogy a környező vizek vadak és nem nyújtanak élvezetet sem a motoros, sem a vitorlás sporthajósok számára. Aki itt van az többnyire csak átutazó mint mi. Önmagában ide nem lenne érdemes elhajózni. De az Afrikát délről kerülő kalandorok útvonala erre vezet.

Ma bebizonyosogott, hogy a figyelmeztetés a fényképező gép miatt nem volt alaptalan. Nappal a tengerparti sétányon közrefogták Lacit és megpróbálták letépni a nyakláncát. A fényképező gépét a múzeumban nekem adta, hogy vigyem magammal a hajóra. Az most biztosan gazdát cserélt volna.

Délelőtt rászántam magam egy elodázhatatlan kényszer fürdőzésre. Továbbindulás előtt le kellett ellenőriznem a hajó víz alatti részét és meg kellett tisztítanom a propellert a kagylóktól. Hajnalban indulunk tovább East London irányába, tovább nem várhattam vele. A kikötő vize a legkoszosabb amit valaha láttam. Annyit tehettem, hogy megvártam a dagályt ami egy kicsit higított rajta.

Ma van a névnapom. Nem kerítek köré nagy faxnit, de jól esnek az üzenetek a távoli otthonból.
Rajtam kívül a csapat ma kirándult. Megnéztek egy ősi zulu falut, ahol lakodalmi táncot lejtettek a tiszteletükre (értsd: a pénzükért). Majd elautóztak egy vadrezervátumba. Ott a normál élőhelyükön láthatták a környék nagyvadjait. Laci ma ismét eggyel növelte a hazajutási opciók számát. Vett egy repjegyet vasárnapra haza. Van már buszjegye Fokvárosba is, amivel az eredeti 11.-i gépét érte volna el. A rablási kísérlet után nem volt kedve egyedül kószálni az országban. Velünk nem tudott tovább jönni, mert bizonytalan, hogy hol tud kijelentkezni a hajóról és Fokvárosba biztosan nem érünk el három nap alatt.

Hajózási múzeumban - Durban

Hajózási múzeumban – Durban

Tankolás afrikai módra. Kiszolgált vagy kiszolgáltatott?

Tankolás afrikai módra. Kiszolgált vagy kiszolgáltatott?

2017 január 8. vasárnap

Ötkor keltünk. Nagy Laci búcsúzott, mi pedig felkészültünk az indulásra. De nem ment gyorsan. Már félig elkötöttük a hajót amikor leszakadt az ég. Vártunk egy órát. A durbani kikötő a világon a kilencedik legforgalmasabb. Mi sem hajókázhatunk a környéken csak a saját fejünk után menve. A kilences VHF csatornán bejelentkeztünk a forgalomirányításnak kérve az engedelyüket a kihajózásra. Arra azonban fél órát várnunk kellett, mert éppen egy óriás konténerszállító hajózott befelé a csatornában két voltatóhajó kíséretében.

2017 január 9. hétfő

Éjszaka jól haladtunk. Kezdetben még gondot okozott az iránytartás a szélkormánynak. A legutóbbi használat után csak napokkal később tudtuk lemosni így a só kikristályosodott a csapágyaiban. Egy órára tengervízbe merítéssel lehet orvosolni a gyártó szerint. Erre most nem volt módunk, de idővel bejáródott.

A szél az éjszaka második felére beerősödött. Átlagsebességünk örvendetesen javult. Hosszú időszakokra nem esett tíz csomó alá, így a napi átlagunk elérte a 8,5 csomót. 24 órás időszakban még soha nem tett meg ennyit a hajó. Több mint kettőszáz mérföldet.
A szelünk késő délelőttig tartott ki majd egy óra alatt megfordult és beerősödött szemből. Hurrá! Ismét az áramlásra szebe fújó szél. Egy idő után látszólag már nem is haladtunk. Olyan volt mintha egyhelyben bukdácsolna a hajó a rövid, meredek hullámok fogságában. Az erős Agulhas áramlat miatt ekkor mégis hét csomóval haladtunk.

Béláim! Haladjunk! Hogy is van ez a szél?

Béla amint szélért fohászkodik. De melyik istenséghez?

Naplementére a hullámok száguldó gyorsvonatok energiájával rontottak a hajónak. Szemből érkezve az égbe taszítva a hajóorrt. Onnan a hajó szabadesésben zuhant vissza a hullamvölgybe óriási dörrenés kíséretében. Minden porcikája beleremegett. Itt volt az a pont amikor a kormányosnak már nem volt elég, hogy irányba kormányozza a hajót. Ki kellett kerülnie a legmeredekebb hullám falakat, ill. kisebb szögben felmenni rájuk, hogy a landolás a túloldalon kevésbé legyen drámai és hajógyilkos.

2017 január 10. kedd

Két nap alatt 360 mérföldet tettünk meg. Soha rosszabb haladást. Köszönhetjük az erős áramlatnak.

Az éjszaka ismét a mosógépben telt. Kezdetben az áramlás segítségével hét csomó feletti átlaggal motoroztunk. Lassan az áramlat eltávolodott a parttól mi azonban nem, mert nyitva akartuk hagyni a Port Elizabeth-i megállás lehetőségét. Másfél nap múlva a szél viharossá erősödik szemből, de mi ennyi idő alatt nem érnénk el a következő biztonságos kikötőt Mossel Bay-t. Erával beszéltem, de sajnos megerősítette a korábbi kedvezőtlen meteorológiai előrejelzést.

Így nem maradt más hátra a 45 mérföldre levő Port Elizabeth felé vettük az irányt. Kisütött a nap és teljesen elállt a szél. Eltompultak a hullámok, már csak a lendület görgeti őket. Ez az ún. döghullámzás. Szél hiányában a vizi madarak sem tudnak a hullámok felett vitorlázni, letelepszenek az elsimuló óceán felszínére. De előttünk most valami más bukkant fel a vízből. Péter oda kormányozza a hajót. Két fóka az. Fürdenek. Nem nagyon vesznek tudomást rólunk. Méterekre magukhoz engednek. Nagy kedvvel vetnénk magunkat a vízbe egy kicsit játszadozni velük. Ők csak sikálják magukat a mellúszóikkal. Melegszenek talán amikor egyik úszójukat hosszú időre kitartják a vízből. Jól megnézzük őket a természetes világukban. Nagyon békések. A galapagoszi fóka kalandjainkat juttatják eszembe amikor a hajón aludtak és együtt fürödtünk velük Danival Wreck Bay-ben.

Kiscsivel később a fiúk sem tudtak ellenállni a víz vonzásának, ami három napi hiányos tisztálkodás után érthető is. Egy zuhany ilyenkor az álmok netovábbjának beteljesülése.
Késő délután érkeztünk meg Port Elizabeth-be. A kikötő jelentős teherforgalmat bonyolít. Konténer és tömegáru szállítás egyaránt zajlik. Az utóbbi elsősorban vasérc. A marina és jacht klub a kikötő legbelső sarkában egy úszó hullámtörőkkel lerekesztett részen van. Rögtön a vasérc rakodó szomszédságában. A pilot könyvek figyelmeztetnek is a szálló por kellemetlenségeire erős keleti szél esetén. Ekkor a vitorlásokat belepi a vöröses fekete por. Tudjuk milyen, mert megjött a keleti. Szerintem még így is jobb mint Richards Bay szénpora. Bár erről az itt honos hajók gazdái talán másként vélekednek. Nem lenne meglepő, mert az összes hajó egységesen rozsda színű. Minden porcikájuk: fedélzetek és szerelvényeik, árbocok, kötelek, ablakok. Tényleg minden.

Ritka pillanat. A Dóra az egyik legnagyobb Port Elizabeth-ben.

Ritka pillanat. A Dóra az egyik legnagyobb Port Elizabeth-ben.

Először nem találtunk megfelelő helyet. Mentünk egy felderítő kört, majd beálltunk két kisebb sportvitorlás közé. Aztán a szomszédos helyet jobbnak itéltük, áthúztuk a hajót oda. Mire végeztünk jött két ember és mondták, hogy a legjobb helyünk a szemközti beton partfal mellett lenne. Biztosítottak, hogy a vízmélységgel nincs gond. Átálltunk, de eddigre már erősen fújt az előbb említett keleti szél. A hajót keményen nyomta az egyenetlen beton falnak és az azokról lógó rozsdás (mondtam már?) láncoknak. Nem nyugodtunk bele a helyzetünkbe. Felmentünk a jachtklubba és beszéltünk néhány benfentes taggal a bárban. Azt mondták, hogy nézzünk körül. Bárhova beállhatunk ahol találunk helyet. Így is tettünk és negyedszerre is átkötöttük a hajót a megerősödő szélben. A legénység összeszoktatásának az egyik legjobb módja ez. Ha nincs összhang, sérül a hajó. Itt erre a durva ipari környezetben amúgy is nagy volt az esély. Rozsdamarta ponton mellé kötöttünk.

Fakuló álmok.

Fakuló álmok.

Elraktuk a vitorlákat és a shottokat, hogy megóvjuk őket: rozsdatól, szénportól, lopástól.
A klubban kedvesen fogadtak. Kaptunk kapunyitót, kitöltendő adatlapot, tanácsokat és információt. Az étterem terasza a víz széléig nyúlt ahol köhajításnyira ott állt a Dóra. Megnyugodhattunk és jöhettek az élvezetek: forró zuhany, rendes vacsora, sör, nyugodt alvás. Mindez otthon természetes, itt luxus.

Két és fél napot jöttünk Durbanből idáig. 420 mérföldet tettünk meg. Ez rekord teljesítmény ami az Agulhas áramlatnak köszönhető. Azt hiszem lemondtunk volna a vele járó örvénylő, hajót össze-vissza dobáló természeti erőfitogtatásról. De nincs választási lehetőség.

2017 január 11. szerda

Reggel egy idős klubtag felajánlotta, hogy bevisz minket a városba. Noonsite-n olvastuk és ő is azonnal mondta, hogy ha kilépünk a kapun az utcára, akkor csak balra szabad fordulni. Pedig jobbra van Dél-Afrika ötödik legnagyobb városának központja. Azt mondta, hogy ő sem teszi be a lábát oda.
A másik irányba egy modern, szépen kialakított szálloda, strand, kaszinó komplexum előtt búcsúztunk el az öregtől. Meglepően tiszta, jól megtervezett tengerparti sétányon indultunk el visszafelé, felderítve amit a környék látványban nyújthat.

Út a végtelenbe. Arra van az Antarktisz.

Út a végtelenbe. Arra van az Antarktisz.

Minden Nelson Mandeláról szól. Visszasírják.

Minden Nelson Mandeláról szól. Visszasírják.

2017 január 12. csütörtök

A napokban sokat latolgattuk annak esélyét, hogy eljutunk-e Fokvárosba a fiúk gépének indulására. Innen még bő kétnapi hajózás. Ha odaérünk, akkor sem lesz idejük felfedezni a várost. Így a repjegy későbbi időpontra való átíratása mellett döntöttünk. Laci közben hazaért, így a csapat utazásszervezői minőségében gyorsan el is intézte a dolgot.

Óvárost mégis megnéztük. Köszönhetően Béla vállalkozó kedvének. Elsőre félelmetesek voltak a gyönyörű de kihalt utcák, melyeken csak néhány rosszarcú alak várt a prédára. Másodszorra is. Gyorsan megnéztük a Mandela emlékére épített igényes emlékparkot, a körülötte épült viktoriánus épületeket. Csak a legszükségesebb ideig maradtunk. Fényképezkedés közben hozzánk lépett egy ember. Mondta, hogy lefényképezett bennünket és szeretné, ha betehetné a helyi újság másnapi számába. Pár szóban elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk itt.

Afrikai hangulatban

Afrikai hangulatban

Építészeti örökség

Építészeti örökség

Hát igen! Szerintem is.

Hát igen!

Mandela emlékparkban

Mandela emlékparkban

Azonosultunk! Besszállnánk az összefogásba.

Azonosultunk! Beszállnánk az összefogásba.

Kevés itt fehér. Még egy újságcikket is megért.

Kevés itt fehér. Még egy újságcikket is megért.

End of the road. Reméljük nem jelképes

End of the road. Reméljük nem jelképes

Következett a szélkormány karbantartás. Kiderült, hogy egy tolórúd elgörbült a megszorult mechanizusban. A beszáradt só eltávolítása után olyan mint újkorában. Estére elállt a napok óta fújó erős szél. A tervnek megfelelően bejelenkeztünk a kikötői forgalomirányításnak és még éjfél előtt elindultunk Fokváros felé. A fiúknak nem mondtam, de fontos volt, hogy éjfél előtt, vagyis még csütörtökön elinduljunk. A tengerész babonás fajta. Pénteken nem indultam volna el. Ez hagyomány. A 13.-a nem számított. Átgondolva a dolgot, a Dóra volt az első magyar vitorlás amely kikötött Port Elizabeth-ben.

2017 január 13. péntek

Az Agulhas áramlat Port Elizabeth-től nyugatra eltávolodik a partoktól és azok közelében visszaforgó áramlatokat képez. Emiatt az éjszaka folyamán lassan haladtunk. Ezzel elveszthettük a csekély esélyét is, hogy a vasárnapra várható vihar előtt megkerüljük Afrika déli csücskét az Agulhas fokot és a Jóreménység fokát. Mossel Bay-ben kell kivárnunk a következő kedvező időjárási periódust. Szorít az idő a fiúk három nappal meghosszabbították a tartózkodásukat azzal, hogy átíratták a repjegyüket 19.-re. Nekem a vízumom 31.-i lejárta előtt el kell hagynom az országot. Fokvárosban kijelentkezni csak a Royal Cape Yacht Clubban lehet. Oda egyedül bemenni nem tudok. Mindig erős szél fúj és nagyon szoros a hely. Lehet, hogy marad a sok más vitorlázó által választott megoldás, hogy kijelentkezés nélkül hagyom el Dél-Afrikát. Így azonban lehet, hogy nem fognak beengedni Szent Ilonára. A megoldás, hogy ki kell kötni Namíbiában. Ott lazábbak a formalitások, nem olyan bürokratikus az ügyintézés mint Fokvárosban.

Többen csatlakoznának felfelé az Atlanti óceánon. De az utolsó nagy óceáni szakaszt magam akarom megtenni. Ha befogadok valakit a hajóra akkor felelősséget kell vállalnom érte. Amihez most nem érzek késztetést. A hajó jó állapotban van, de ki tudja. Az elhasznállódott gumicsónakot Richards Bay-ben sorsára hagytuk. Most nincs csónakom, ami egy kritikus helyzetben jól jönne. Ráadásul lassítja a haladásom, hogy a vendégek be- és kiszállásakor ki kell kötnöm és várnom olyan helyeken, ahol adott helyzetben esetleg nem állnék meg.
Lehet, hogy ha az időjárás hosszabban veszteglésre késztet lejár a vízumom azelőtt, hogy elérném Fokvárost. Akkor a Jóreménység fok megkerülése után nem állhatok ott meg, hanem tovább kell mennem Namibia felé. Marie jelezte, hogy már Fokvárosban van. Persze tudja, hogy nem biztos, hogy elviszem. Még alszom erre egyet-kettőt és várom, hogy mit diktál az időjárás. Amit itt a legkomiszabb a világon – mondják, tapasztaljuk.

Egész nap motorozunk. Átlagsebességünk az áramlás helyzete szerint változik. Nem lehetünk elégedettek vele. Alig több öt csomónál. Még nem tudjuk megállunk-e Mossel Bay-ben vagy át tudunk csusszanni a fokokon a szél megérkezése előtt.

2017 január 14. szombat

Reggel hívtam a hátországot – Erát. Az alapján amit mondott úgy döntöttünk, hogy kockáztatunk és tovább megyünk. Reggeli után betankoltuk a kannákból a gázolajat. Majd teljes vitorlázatot húztunk. Ez sok előnnyel jár. Spórolunk az üzemanyaggal, gyorsabban haladunk. De ami talán a legfontosabb, hogy a vitorlázat stabilizálja a hajót, csillapítja annak billegését. Fél óra után elállt a szél. Fókák, albatroszok vannak körülöttünk.

Délután néhány órát mégis sikerült vitorláznunk és végre a szélkormányra bízni az irányítást. Még hatvan mérföldre jártunk a fordulópontot jelentő Agulhas foktól. Kritikus hatvan mérföld. Vihar előtti csend terhelte az estét. A horizonton megjelent a közelítő front felhőzete. A felettünk még csillagos égre szikrázóan kúszott fel a fogyásnak indult Hold.

2017 január 15. vasárnap

Reggel hatkor kellett volna szolgálatba lépnem, de Béla megnyújtotta a sajátját. Ezúttal nem volt pihentető éjszakám. Az előrejelzett vihar démonai kavarogtak a gondolataimban. Vajon elérjük-e a fokot mielőtt jön a szél? Mennyire korbácsolja fel a Jóreménység és az Agulhas fok közötti hirhedt vízfelületet? Ki tudunk-e majd kötni egy ismeretlen és zsúfolt kikötőben negyven csomós viharban éjszakai sötétségben? Mit teszünk, hol horgonyzunk ha nem? Össze kellett raknom az alternatívákat. Amikor mégis sikerült elaludnom, az AIS sípolása jelezte a közelítő teherhajókat. A szolgálat váltásokkal járó zajra is felébredtem.

Az Agulhas fokot napkeltére értük el. Már-már sablonosan a delfinek is beköszötek. Kissé erősödött a nyugati szembeszél, de semmi komoly. Tegnap Erával szokásosan kiértékeltük a várható időjárást. Nem bízhatunk az előrejelzésben teljesen mert ez a világ egyik legváltozékonyabb időjárású helye.

Az Agulhas fok megkerülése mérföldkő. Két év után ismét az Atlanti óceánon ring a hajó. Átléptük a küszöböt, és nem döccentünk rajta. Szinte hazaértünk. Legalábbis olyan érzés. Mögöttünk az Indiai óceán. Nem sokkal a fok után elértük azt a hosszúsági kört amin az Adria kijárata fekszik. Ilyen értelemben megkerültük a Földet. Pezsgőt erre még nem nyitunk. Csak kikötés után és akkor is inkább a fok megkerülésére iszunk. A földkerülést még korai lenne ünnepelni, hiányzik hozzá a családi legénység (leányság).

Reggeli után változik az időjárás. Sűrű köd takarja el a közeli partszegélyt. Lehúzták a rolót körülöttünk. Először és eddig utoljára utunk elején Marokkó partjai előtt hajóztunk ködben. Olyan sűrű volt, hogy kicsapódott az árboc kötélzetén és onnan esőként hullott a nyakunkba.

Délelőtt tizenegykor elállt az eső és megérkezett a délnyugati szél. Innentől vitorlával robogunk tovább oldalszélben és fokozatosan felépülő hullámzásban.

Szerencsénk van ezen a szakaszon. Pont elég az üzemanyagunk és a szelünk is. Napnyugta előtt védett kikötőbe érünk. Nagyon vágyunk már rá. A szél előrejelzések már délutántól olyan erős szelet jeleznek amiben nem szívesen lennék nyílt vizen. Itt minden a biztonságnak van alárendelve. Tegnap éjjel amikor éppen nem haladtunk jól, csak erre a pillanatra tudtam gondolni. A vihart és a sötétséget megelőzve biztonsággal megérkezni.

Előtte két órával elhaladtunk a Jóreménység fok mellett. Nem kerültük meg mert még nem jött el az ideje. Simán ment volna, de akkor nincs világosban megérkezés Simonstown-ba. Pedig ez a fokvárosi bázisunk. Elég közel, de kellően távol. Szép állapotban megőrzött, angol gyarmati időkből származó épületekkel teli főutca. Közel van a híres fok is. Autóval mindössze húsz kilométer. A kikötő barátságos, jól felszerelt, minden szolgaltatással ellátott és kellően védett. Ami elengedhetetlen a viharok fokának tőszomszédságában.

Kikötöttünk egy üres helyre. Senki sem fogadott vagy mutatta, hogy merre menjünk. Néhány hajóson kívül, csak a kapuban strázsáló biztonsági emberek vannak itt. Szokatlanul kihalt a hely. Az őrök felhívják a marina vezetőjét utasításért. Kapunk kulcsot a kapukhoz, vizesblokkhoz, és persze wifi kódot, hogy hírt adhassunk magunkról. Zuhanyzás előtt megisszuk az otthonról hozott pezsgőt. Lezárult egy újabb fontos és nehéz szakasz. Gondolni sem merek rá, hogy milyen nehéz lett volna egyedül… Béla is érzi, hogy ez foglalkoztat.

2017 január 16. hétfő

Szikrázó napsütésre és üvöltő szélre ébredünk. A hajó tépi, cibálja a kikötő köteleket. Megpróbáljuk elrakni az orrvitorlákat, de csak a kisebbet sikerül. Azt is majd kitépi kezünkből a szél.

Reggeli előtt bejelentkezünk a recepción. Külön a marinába, külön a jacht klubba. A marináé a hely ahol a hajó áll, a klubé a zuhanyzó és a társasági élet helyszine a bár. Nagyon kedves mindenki. Megtudjuk a rossz hirt, hogy be kell mennünk a fokvárosi vámhivatalba bejelentkezni. A fiúkkal három napunk van felfedezni a környéket. A hivatali packázásokra most nagyon sajnáljuk az időt, de nincs választásunk.

Másfél óra a helyi érdekeltségű vasúton. Valódi afrikai állapotok. Zsúfolt, tele van árusokkal és vakokat vezető, éneklő kéregetőkkel. Az emberek érdekesek, sokfelék. Jó értelemben véve színesek. Mindig szivesen figyelem az idegeneket. Az utazás legnagyobb élmėnyei közé tartozik.

Ki csodál kit? Színes az élet a vonaton is

Ki csodál kit? Színes az élet a vonaton is

Hittérítő a vonaton

Hittérítő a vonaton

Afrika pedig a mi hitünket formálja

Afrika pedig a mi hitünket formálja

Ami ezután jött már nem volt ilyen jó. Négy óra alatt találtunk el a vámhivatalba. Folyamatosan hibás útbaigazításokat kaptunk. Pechjére pont arra a vámosra zúdítom dühömet, akitől a helyes útbaigazítást kaptuk. Pedig mindenki maximálisan segítőkész. Csakhát a hivatali bürokrácia bugyraiban ők maguk is nehezen igazodnak ki. Már sokadszorra tapasztalom, hogy amikor egy-egy feletteshez kísérnek, az hogy hogynem indiai arcú és viseletű ember.

Végül meglett a nekünk kellő iroda. Sorbanállás. Hárman őrködnek, egy dolgozik. Előttünk a sorban egy asszony méternyi papírhalommal. Kérdezem, hogy mi az? Egy konténerszállító hajó rakományának dokumentumai. Amúgy valóban csak egy halom papír, mondja. Látva megrökönyödésemet, maga elé enged a sorban. Előttünk egy amerikai vitorlás kapitánya. Holnap indulnak tovább Szent Ilona felé. Mondtam várjanak pár napot és jövök én is. Jól elviccelődünk hármasban. Az asszony különösen vidáman fogja fel, hogy még holnap is azt a papírhegyet fogják a hivatal emberei pecsételgetni.

A vidám hangulatban megpróbálom a lehetetlent. Nemcsak be, de egyúttal kijelentkezni is az országból. De nem kapják be a horgot. Sajnos vissza kell jönnöm. Ebben az a rossz, hogy hajóval együtt át kell jönni Fokvárosba, ahol a kikötési lehetőségek távolról sem ideálisak. Folytatom az alkudozást. Mondom, hogy egykezezni fogok amikor tovább indulok és a hajómon nincs motor sem – hazudom. Így lehetetelen elvárni tőlem, hogy befűzzem a hajót Fokvárosba. A vámos megígéri, hogy a hajóval Simonstownban maradva is kiléphetek. Már ez is nagy siker. Így nem kell angolosan távoznom az országból, és csak azért megállni Namíbiában, hogy a szent ilonai bejelentkezéshez legyen egy vámpapírom. Lezuhan a nap terhe a lelkemről. Megvan amiért jöttünk. Mehetünk felfedezni a várost.

Egy fekete biztonsági emberhez fordulok eligazításért. Tudom, hogy a közelben van a híres Victotia & Alfred Waterfront, de már fáradtak vagyunk találgatni az utat. Az ember jön velünk és mutatja. Átvezet egy építkezésen és már meg is érkeztünk. A V&A egy régi kikötőből kialakított trendi városrész. Minden adott ami mágnesként vonzza a túristákat, gazdag helyieket. “Műmájer hely” gondoljuk többen, de nagyon szép. A közepén megmaradt a kikötői funkció. Éppen három kínai halászhajót festenek újra. A vitorlás kikötővel együtt ez az egyik látványosság a kávézók teraszán ülőknek.

Simonstown-i főutca

Simonstown-i főutca

Simosntown - fókuszban a kikötő

Simosntown – fókuszban a kikötő

Gyarmati báj

Gyarmati báj

Victoria & Albert Waterfront

Victoria & Albert Waterfront

National Geographic pillanat. Hátérben a Tábla hegy

National Geographic pillanat. Hátérben a Tábla hegy

2017 január 17. kedd

Reggel átálltunk a hajóval az érkezési helyünkről a nekünk kijelölt helyre. Eddig nem volt lehetőségünk a vadul fújó szél miatt.

Ma kimegyünk a Jóreménység fokához. A jachklub recepcióján kértünk segítséget. Tiz perc múlva a kapuban várt a fuvaros. Steven 28 évig parkőr volt a fok félszigeten, melynek minden szegletét ismeri. Nem is rejtette véka alá tudását. Az egész utat – négy órán át – végig magyarázta. Megismertük a terület baboon majmait, és egy óriás kecskefajt. Először felmentünk a régi világító toronyhoz. Félelmetesen fújt a szél. Többször kibillentett az egyensúlyunkból. A foknak hétköznaponként 20-30 ezer látogatója van, de hétvégéken gyakran előfordul százezer feletti létszám is. Hihetelen szám, de ha Steven mondja… Egy melléköbölben szörfösök és kite szörfösök élvezték a természet adományát, az egyenletes, parttal párhuzamosan fújó szélet. Csodálatos a partra kifutó hullámzás. Az erőteljes tengerjárás ellenére a víz tükör tiszta. A parton bérelt autók hada. A szörfösök földi paradicsoma ez. Az autóknál további seregek készültek a vízre szállásra.

A Jóreménység fokra tett kirándulást a simonstown-i helyi múzeum meglátogatása követte. Ebéd, vagy egy üdítő elfogyasztása sem fért bele a szoros programba.

A helytörténeti múzeumban egy kedves angol párral hozott össze a jó sorsunk. Meséltünk nekik az útról. Szóltak, hogy az étteremben ahová vacsorázni készültünk előre aztalt kell foglalni, mert steak est van és nagy érdeklődés várható.

Vacsoránál viszont láttuk az angol párt. De előtte volt egy másik váratlan találkozás. Vitorlás cikkek szerzője, három földkerülés megéneklője Fatty Goodlander, felesége Carolyn és lányuk Roma Orion jöttek szembe a marina kapujában. Sok éve olvasom írásaikat amerikai magazinok hasábjain. Most pedig itt vannak. Váratlanul a semmiből.

Az estében a legjobb, hogy megállt a szél. Azonnal élhetővé vált a környezet.

Jóreménység foki hangulat

Jóreménység foki hangulat. A távolban Simonstown.

A civilizáció peremén.

A civilizáció peremén.

Élőlény I.

Élőlény I.

Élőlény II.

Élőlény II.

Arra van Afrika maradéka. Na jó! A nagyja.

Arra van Afrika maradéka. Na jó! A nagyja.

Jóreménység foka a maga prózai valóságában

Jóreménység foka a maga prózai valóságában

Ha lenne bakancslistám akkor ez lenne rajta egy pipa

Ha lenne bakancslistám akkor ez lenne rajta egy pipa

Mondtam már hogy ez egy szeles hely?

Mondtam már hogy ez egy szeles hely?

2017 január 18. szerda

Továbbra is szinte szélcsend van. Nem ez a jellemző errefelé, de mi örülünk neki. Verőfényes nyári napra ébredtünk. Sietve vonatra száltunk, hogy utána busszal járjuk körbe Fokvárost és felvonóval felmenjünk a jelképét jelentő Tábla hegyre. A csúcs plató 1060 méter magasan csodálatos kilátást enged a városra és fok félsziget egészére, a két óceánra. Fura a név magyarul, mert angolul nem táblát jelet hanem asztalt. A hegyen gyakran megülő felhőket pedig tablecloth-nak, vagyis abrosznak hívják.

A gyaloglós napok után kényelmesen helyet foglaltunk a tető nélküli emeletes busz felső szintjén. Bedugtuk a fülhallgatókat és beállítottuk a kivánt nyelvet. Kiváló módja a város bejárásának és első áttekintő megismerésének.

Fenn a hegyen átszáltunk a felvonóra. Emelkedés közben a kabin padlója körbe fordul, így mindenki láthat mindent. Fenn a kilátásban órákat lehet gyönyörködni. Az időjárás még mindig kiváló volt, így mi is közel három órát töltöttünk bámészkodással, fotózással.
A buszozás folytatódott. Naponta többször ötven faktoros napkrémet kenünk magunkra, így is csak hajszálnyival ússzuk meg a komolyabb leégést.

Fokvárosban az ingatlanok értékét a szélvédettség nagyban befolyásolja. A félsziget atlanti óceáni oldalán levő Clifton öböl szélmentesnek mondott. A fehér homokos strandot körülölelő hegyoldalon csodálatos villák sorakoznak. Sajnos a déli hideg Benguela áramlatnak köszönhetően az Atlanti vize most nyáron is csak 6-10 fokos. A fokvárosiak egyszerűen jegesnek titulálják. A félsziget azon odalán ahol a hajóval mi is megálltunk a víz hőfoka 16 celsius. Ez a különbség a trópusok meleg vizét szállító Agulhas áramlatnak köszönhető. Hazafelé az Atlanti szakasz elején biztos nem fog a hőguta kerülgetni.

A buszos városnézést egy kisebb pihenő követte. Utána a még érvényes jegyünkkel egy belvárosi körre mentünk el, de előtte egy nem várt élmény következett. Az egyik mellékutcában egy fegyverbolt tábláját pillantottunk meg. Gondoltuk utána járunk, hogy a problémás közbiztonságú országban milyen szabályok alapján és milyen fegyverekhez lehet jutni. Már az elején megdöbbentünk a kínálaton. Vadász puskákon és pisztolyokon kívül katonai automata fegyverek, sőt nagy tűzerejű mesterlövész puskák is sorakoztak a polcokon. Rögtön tisztáztuk, hogy túristaként maximum nosztalgiázni szeretnénk és nem vásárolni. Így sem volt akadálya, hogy a legújabb Kalasnyikovokat kézbe vegyük. Péter kivételével mindhárman voltunk sorkatonák és lőttünk is eleget ezek elődeivel. Magam a főiskola után tartalékos tiszti képzésre lettem besorozva, mint akkoriban midenki akinek felsőfokú végzettsége volt. Ezen lőfegyver és tábori löveg technikusi kiképzést kaptunk Tápiószecsőn. Amikor ezt elmeséltük, a srácok a raktárból előhozták a jól ismert fegyvereket és egy csemegét, az oroszok által a második világháborúban használt forgótáras géppisztoly egy eredeti példányát.

Az AK-47-es működését magyaráztam Péternek és meglepett, hogy a kezem automatikusan ráállt a fegyver szétszedésére. A boltos srácok tág szemekkel figyelték. Ami ezután következett az minden képzeletet felülmúlt. Látva érdeklődésünket mondták, hogy akár lőhetünk is velük. Nem számíthattunk rá, hogy Fokváros belvárosában éles fegyverekkel lehet lövöldözni. Ráadásul csak pár lépcsőn kellett lemenni az alagsorban lévő lőbunkerbe. A túráról Péter egy gépfegyverrel átlyuggatott lőlappal térhet haza. Vállán pedig a puskatustól származó kék zúzódásokkal.

A belváros buszos körüljárása után souvenir vásárlás következett. Béla, Laci és Péter holnap repülnek haza. Majdnem három hetet töltöttünk együtt a hajón. Jól összerázodott a csapat. Igazi örömvitorlázásra azonban kevés lehetőséget adott az időjárás. De teljesítettük a célt. Megkerültük Afrika legdélebbi csücskét és eljutottunk Fokvárosba. Sok érdekeset és szépséget láttunk. Mély ellentmondásokal találkoztunk. De az itteni emberek alapvető kedvessége és segítőkészsége felülírt minden nehézséget, kellemetlenséget. Talán mi is beléptünk azok közé akiknek Dél-Afrika közel áll a szívéhez és őszintén aggódunk a jó adottságú, de nehéz sorsú ország jövőjéért. A jelenlegi korrupt kormányzattal nagyon elégedetlenek fehérek, feketék egyaránt. Az ország intézményesített kirablása zajlik. Nagyon hiányzik egy új Nelson Mandela.
Anno Új-Zélandon az amerikai Doug mondta, hogy Dél-Afrikát kerüljem el, de nem volt más opcióm. Utólag értékelve óriási hiba is lett volna.

A Fokvárosi varázsszőnyegünk

A Fokvárosi varázsszőnyegünk

Cape Town a Table Mountain tetejéről

Cape Town a Table Mountain tetejéről

Ez a négy manus mindenütt ott van?

Ez a négy manus mindenütt ott van?

Mi egy évet áldoztunk rá az életünkből

Mi egy évet áldoztunk rá az életünkből

2017 január 19. csütörtök

Második napja nincs internet a jachtklubban. Az erdőtüzekben megsérültek a kábelek. Nagy érvágás ez a csapatnak. Nem tudunk a szeretteinkkel kapcsolatot tartani, megosztani napi élményeinket. A tüzeket szándékos gyújtogatásnak tulajdonítják.

Simonstown a dél-afrikai haditengerészet központja. Van itt a kikötőn kívül óriási javítóbázis, kórház, kadétiskola, akadémia. Van az egésznek egy múzeuma is. Ezt néztük meg utolsóként a fiúk elutazása előtt. Érdekes betekintést kapni egy zárt világba. Dél-Afrika egy távoli kevéssé ismert ország. A haditengerészet ezen belül is egy mikrokozmosz, saját infrastruktúrával és sajátos szabályokkal. Történelme szorosan összefonódik az országéval. Afrikai módra színes, sokféle, talán kicsit csapongó, szedett-vedett.

Elköszönés előtti utolsó segítségként Béla felhúzott az árboccsúcsra a továbbindulást megelőző felkészülés jegyében. Értük délután jön a taxi amivel a reptérre mennek. Sajnálom, hogy elmennek. Rossz lesz egyedül, de legálább motivációt jelent a felkészülésre és a mielőbbi tovább indulásra.

Mára eldőlt, hogy egyedül megyek tovább felfelé az Atlantin. Ez az utolsó igazi kihívás melynek meg kell felelnem. A továbbindulás előtt fel kell töltenem a hajót ellátmánnyal, üzemanyaggal, vízzel. Zink anodódot kell cserélnem a propeller tengelyen. Pontosabban újat feltennem, mert a régi elvégezte dolgát. Korrodálódott és eltűnt miközben megvédte a bronz propellert. A tapasztalat az, hogy háromnegyed évente kell pótolni.
Ki is kell jelentkeznem Dél-Afrikából, bár a marina személyzete szkeptikus abban, hogy ez innen sikerülni fog.

2017 január 20. péntek

Elkezdtem a felkészülést a tovább indulásra. A hajót üzemanyaggal megtankolni csak kannákban hozott üzemanyaggal lehet. A marina főnöke vitt el a benzinkútra. Kétszer. Nem a személyemnek szólt a szivesség, inkább a státuszomnak. Minden idegen hajósnak kijár ez. Évente 70 idegen vitorlás fordul meg itt, de csökkenő a tendencia.

A kis hajós boltban bevásároltam motor és hajtómű olajból, öntapadós vitorla javító szalagból, zink anódból.

Végre ismét van internet a marinában. Gyorsan fel is hívtam a családot. Megnéztem a szél előrejelzést és feltöltöttem fényképeket a hajónaplóhoz. Persze ránéztem a Vendée Globe vitorlás verseny állására is. Fa Nándi továbbra is a jónak számító nyolcadik helyen hajózik. Kb. azon a déli szélességen tart északnak az Atlantin, ahol most én is vagyok. Az első kettő célba ért. Mindketen közel négy napot javítottak a verseny rekordján. Sok vitorlázó nem követi a versenyt, mert túlzottan pénz központúnak tartják. Ami igaz is lehet, de a skipperek teljesítménye akkor is emberfeletti. Kevés nemzetnek van “fanándija” a versenyben. Az amerikaiak többnyire nem értik a verseny lényegét, szellemiségét. Nekik ez csak a francia csodabogarak újabb hóbortja.

Még mindig Simonstown

Még mindig Simonstown

A tenger meg csak hat fokos...

A tenger meg csak hat fokos…

2017 január 21. szombat

Eddig a katasztrófák napja. Süvölt a szél. Végülis erről szól az élet a Jóreménység fokánál. Készültem lemerülni a hajó alá. Búvármaszkot, békatalpakat vettem elő a hátsó tároló rekeszbe hajolva amikor egy széllökés belökte a fedelet. A zár sarka három centis vágást hasított a fejbőrömre. Viszonylag hamar elállt a vérzés. Talány, hogy mikor mehetek így a hajó alá dolgozni. Nem szeretném ha elfertőződne.

OK! Folytassuk valami mással. Összeírom az élemiszer bevásárló listát. Ehhez rá kell pillantani a padló alatti rekeszek tartalmára. A bordaközben furcsa sárgás és sűrű löttyre lettem figyelmes. Rozsda lé nem lehet ez nem vashajó. Talán olaj? Rothadt gyümölcs leve? Sós vagy édes víz van benne? Nem volt szennyvíz szaga így viszonylag bátran nyaltam le az ujjamról. Sósra számítottam, de édes volt. Laciék ha olvassák ezt azonnal mondják a megfejtést. Kilyukadt egy ananász konzerv.

Mosodából hazafelé betértem a Béláékkal felfedezett cukrászdába. Két újabb sütit próbáltam ki. Nagyon fimomak voltak ezek is. Ez volt az ebédem. A hajón kicseréltem a horgonycsörlő taposó kapcsolóját és a reléjét. “Nemszeretem” feladat következett. Ha a napokban el akarok indulni nem lehetett tovabb halogatni. Olajcsere a motorban és az irányváltóban. Mindkettőből a nivópalca nyílásán keresztül lehet kiszivattyúzni a fáradt olajat. Leengedni nincs hova, amúgy is hozzáférhetetlen és leeresztő csavar sincs. Leellenőriztem mindent a motortérben. Hazaérve új motortér zaj- és hőszigetelő szivacsot kell felraknom. Kezd porladni. Az okát nem tudom. A hőre gyanakodtam, de nem mindenhol indult oszlásnak. Olajat nem kapott, a szintetikus anyagnak a sótól nem lehet baja. Talány.

Megismerkedtem egy márkatárssal. Több Van de Stadt hajó is van a kikötőben. Az egyik egy épülő félben lévő 40 lábas Norman. Vashajó. Íves bordametszetű, az építő maga görgőzte térbeli ívre a lemezeket. Árboca még nincs. Még nem tudja, hogy honnan lesz. Itt nagyon nehéz hozzájutni. A hajó terveit is nehezen tudta megvásárolni. Értelmetlen szabályokkal korlátozzák az importot. Sok helyivel beszélgetve mindenki a politikai korrupcióra panaszkodik.
Kiemeltek egy elsüllyedt vitorlást. Most úszik a bejáró pontonhoz kötve. Vastag iszap fedi kívül, belül. Ahol algagatlózva volt ott húsz csenti vastag kagylótenyészet fedi. Siralmasan néz ki, de a megmentő új gazdája lát benne fantáziát.

Van egy 17 méteres alu hajó is a szomszédomban. Minden porcikájában olyan amilyennek lennie kell. Igényes, praktikus, időtálló részletmegoldások. Klasszikus fehér fabelső. Deckszalon, hátsó kokpit. A szalonba vezető ajtó vízzáró kivitelű. Emelhető tőkesúly és kormánylap. Erre mondják, hogy expedíciós hajó. Eddig egyetlen hajót sem láttam amire azt mondhattam volna, hogy fenntartások és változtatások nélkül kellene. Ez olyan. Még nem derítettem ki, hogy ki a tervezője, építője.

Reklámok

Szépség és Szörnyeteg – Dél-Afrika Richards Bay-től Fokvárosig” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s