Tíz napom Szent Ilonán

Hogy visszanyerjek valamit a fizikai teljesítő képességemből, elindultam felfelé a hegyre a város felett. Kell a kondi, hogy megmásszam a másik oldalon hívogató Jacob’s Ladder-t, Jákob lajtorjáját. Jó kilátást nyújtott a városra és a kikötőre. A hegyfokon egy régi ágyútalp maradványira bukkanttam. Majd később egy tarackra a sziklák között. Szép régi darab, de nem tudják lehozni a múzeumba.

Este hívtam Erát és értesültem a betegségéről. A helyzetemből fakadó tehetelenség komoly frusztrációt jelent.

2017 február 9. csütörtök

Partra menet a taxicsónakban megismerkedtem Emmanuel-el (Manu) egy francia szólóvitorlázóval. 29 éves, de már tíz éve járja a világot. Megkerülte a Horn fokot és átment az északnyugati átjárón is, ami után egy viharban elsüllyedt a hajója. Egy jégtörő hajó vette a fedélzetére. A történetet mintha már hallottam volna valahol, ezért rákérdeztem, hogy ismeri-e a Balaton családot. Válaszul már sorolta is a neveket. Észak-Kanadában találkoztak. A srác egy ponton türelmetlenebb volt a kelleténél. Nem foglalkozott az előrejelzett viharral és tovább indult. A hajóját többszöt megforgatták a hullámok. Eközben kiszakadt a kormány tönkcső. A vizbetörést csak addig tudta kontrol alatt tartani amíg a vészjelzés nyomán odaért a jégtörő hajó. Lefilmezték a mentését és azt is ahogy a hajója a hullámsírba süllyed. Mindössze az iratait, pár emléktárgyat, egy műholdas telefont és egy kis macskát tudott megmenteni. Üzeni Csengének, hogy a vészhelyzetre tartalékolt cigit idefele jövet a doldrumsban elszívta. A két utóbbi története szintén érdekes. A telefont egy másik hajóstól kapta az északnyugati átjáróban. Ez a hajós nem más mint az amerikai Matt Rutherford, aki arról híres, hogy a 27 lábas Albin Vegájával egyedül kerülte meg a teljes észak- és dél-amerikai kontinenst kikötés nélkül. Délen a Horn fok körül, északon pedig az említett átjárón át. A modern kori vitorlázás egyik legnagyobb teljesítménye. A macska szerencsét hozott Manu-nak. Állatbarátok halmozták el adományaikkal. A jégtörő Seattle-ben tette partra. Semmije sem volt. Az ajándék pénzből fizette a repjegyét vissza Franciaországba, ott törlesztette az elsüllyedt hajó nyolcezer eurós hitelét, és vett egy másik aluminium hajót amivel most itt parkol mellettem. Írt egy könyvet is, amit útközben árul a francia nyelvű országokban. Ez a felújított hajó próbaútja. Ötven éves már (kétlem!), de húsz évig elhanyagoltan állt. Úgy néz ki kívülről, mintha akár csak egy éve épült volna. Belül azért nem ilyen jó a helyzet. Az idefele úton az összes üzemanyaga a hajófenékbe folyt. Most is sok munkája van, mielőtt Namíbiát és Szenegált érintve haza vitorlázik. Saját bevallása szerint az összes vagyona ez az öreg hajó és nyolcvan font a zsebében. De nem aggódik különösebben. Mint mondja: “A holnap egy másik nap.”

Nekem sajnos nem ilyen a természetem. Van is min aggódnom. Hosszan beszéltem Erával. Otthon van, lábadozik.

2017 február 10. péntek

Reggel nem siettem el a partra jutást. Kiolvastam az aktuális könyvet. A taxi hajóval megálltunk a Celeste, Manu hajója mellett. Odaadtam neki az összes lisztemet, élesztőmet. Én már nem fogok hazáig kenyeret sütni. Kapott még néhány doboz konyhai hozzávalót amit még Marie hordott a hajóra Reunionon. Franciának franciát. Ő talán tudja mit “faragjon” az egzotikumokból. Én meg örülök, hogy segíthetek.

A parton beszéltem Erával és Dórával, és elküldtem az előre megírt emaileket. Ebédre ettem egy beef curry-t rizzsel, majd felmásztam a Jákob lajtorjáján. A kondicióm a tavalyi indiai óceáni mélypont óta keveset javult. A 699 darab átlagosan 11 collos lépcsőfok (angol precizitással) megindította a vérkeringésem. Lehet, hogy nem utoljára másztam fel. Fenn körülnéztem, de néhány ágyútalpon kívül nem volt látnivaló. Lefelé a közúton jöttem. Többen megálltak, hogy felvegyenek.

A városba visszérve benéztem egy miniatűr könyvesboltba. A szomszéd kávézóban kellett elkérni a kulcsát. Vettem két könyvet az útra. Szerintem a hajón több a könyv mint e kis bolt választéka volt. Mielőtt visszamegyek a hajóra iszom egy sört Ann-nél ahol a többi hajós is lóg, majd lezuhanyozom a parton.

2017 február 11. szombat

Lassú ébredés után a program a vízben folytatódik. Az idő csendes, a hajó is alig billeg. Ma Ann-hoz sem lehet menni netezni. Zártkörű rendezvény van (privat function). A sziget élete a hétvégére méginkább lelassul.

Azt tervezem, hogy a jövő hét második felében elindulok felfelé az Atlantin. A következő megálló a Zöldfoki szigetek lesznek. Könnyen lehet, hogy ez lesz a leghosszabb megállás nélküli szakasz. Mámint időben. De ha az északkeleti passzát erős lesz szemből akkor akár a megtett távolságban is. Nem ez a szokásos útvonal vissza Európába. De most nem cifrázom túl, akkor sem ha nehéz lesz.

2017 február 12. vasárnap

Délelőtt befejeztem a hajó vízvonal alatti részeinek tisztítását. Az algátló festék egy része is lejött. Néhány szélroham és a hullámzás nehezítette ugyan dolgot, de a végére már élvezni is tudtam a merüléseket.

A felszereléssel átúsztam Manu-hoz, mert az övé odaveszett az előző hajójával. Kávéztunk és beszélgettünk kicsit, majd visszaúsztam, és hívtam a vizitaxit. Ann-nél ma már nem volt rendezvény, így tudtam netet venni. Az egész hajós társaság rögbit nézett. Már tizenhárom vitorlás van itt. Manu-val inkább felmásztunk a völgy végében a városból kivezető úton. Elértük a zöld növényzettel borított rész határát. Messze a város fölé kanyarodó úton jöttünk vissza. Közben meséltünk egymásnak az utazásainkról. A srácnak kijutott a kalandból rendesen. Mindenütt ahol járt, így vagy úgy komoly bajba keverdett. Vagy emberekkel, vagy a természettel. Japán tankerrel ütközött az Atlantin, mely utána hajóstul a fedélzetére is vette. St Barths-on egy karibi hurrikán majdnem elsüllyesztette a hajóját, mely utána komoly javításra szorult, és amire ráment az összes vagyona. Chilében és másutt is ki akarták rabolni, most is viseli a késelések nyomait. A Zöldfoki szigeteken pedig ő dobta vizbe a marina egyik alkalmazottját. A nőügyeket az eszkimóknál, a karibon, Braziliában vagy Szenegálban már ne is említsem. A hajója elvesztése Alaszkában csak a jéghegy csúcsa volt. Ezek után kiváncsi leszek a könyvére.

2017 február 13. hétfő

Ma vizet hordtam a hajóra. Összesen háromszáz litert. Így most kb. hatszázzal indulok. Egy kétszáz literes tartályom üres marad. Szükségtelenül sok lenne. A súly ellenség. Ezt éreztem akkor is amikor a vízhordás előtt megint felmentem a Jacob’s Ladder-en. Most lefelé is a lépcsőn jöttem. Izomláz garantált.

Délután Manu visszaúszott a sznorkel felszerelésemmel. A beszélgetést nála folytattuk. Csinált vacsorát is. Tizenegykor koromsötétben úsztam vissza a Dórára. A teliholdat felhők takarták. Azt sem láttam félútig, hogy mi a cél. Rettegtem a cápáktól, de a legrosszabb a hideg volt. A kokpitban lemostam magamról a sót. Minden adott volt egy kiadós alváshoz.

Montessier A Hosszú útban sokat emlegeti a Damien hajósait, akiktől kapott földgömb vele volt a Joshuán és arra rajzolta a megtett útját. Manu lelkesen beszélt a példaképeiről. A nevek nem voltak ismerősek. Majd előhalászott egy könyvet a navigációs asztal legvédettebb zugából. Nagy becsben tartja. Látszott, hogy sokat forgatott referencia könyv. Mi a hajó neve? – kérdeztem. Damien – válaszolta. Azonnal összeállt a kép. Kerek a világ.

Kézbe vettem Manu saját könyvét. Az útvonalakat térképen látva megértettem végre, hogy merre járt az elmúlt tíz évben. Első útja rögtön az Atlantin keresztül vezetett. Kanadából hazafelé vele volt az édespja is. Az óceán közepén elvesztették a kormányukat. Segítséget kértek. Azt tervezték, hogy az apa átszáll a teherhajóra, hogy időben hazaérjen a szabadsága végére. Kérnek szerszámokat is amivel Manu ácsol egy vészkormányt és folytatja az átkelést. Ehelyett a kormányozhatatlan vitorlás végzetesen megsérült a teherhajó odalához verődve a hullámokon. A roncsot és a két férfit Amszterdamban tették partra. A második út a Horn fokhoz vezetett. Az alig tíz méteres hajóval még utasokat is vitt a fokhoz, hogy pénzt keressen. A chilei csatonák meseszerű útvesztőjén keresztül felment a Marquesas szigetekig. Onnan több mint két hónapig nonstop Hong Kongba, ahol eladta a hajóját egy lánynak. A harmadik út megint a Karib tenger felé indult. Onnan fel északra. Grönland érintésével keresztül az északnyugati átjárón. Már sokszáz mérfölddel maga mögött hagyta az alaszkai Aleut szigeteket amikor a végzetes viharban elsüllyedt a hajója. Erről korábban már írtam. Manu-t sokan ismerik Franciaországban. A média követi kalandjait és sokan az új Montessierként emlegetik.

2017 február 14. kedd

Kora délutánig a hajón maradtam. Majd a parton bevásároltam, és Ann-nál vettem netet és beszéltem az otthoniakkal. Megnéztem a szél előrejelzéseket is. Nem lesz könnyű az út innen hazafelé. Képeket nem tudtam küldeni. Reménytelenül lassú a net. Korán elaludtam.

2017 február 15. szerda

A szigeten közel négyezren élnek. Mindenki ismer mindenkit. A hajóút Fokvárosból az RMS-en öt nap. Általában 100-150 utassal érkezik akik hazatérő helyiek, vagyis Szentek, vagy ha idegenek, akkor mire megérkeznek megismerik egymást. Nekünk vitorlázóknak kell csak beilleszkednünk. A helyiek elsőre leveszik, hogy ha nem akkor látnak idegent amikor itt az RMS, akkor az csak vitorlázó lehet. Minden alkalommal rá is kérdeznek. Persze lerí a fizimiskánkról, napszítta öltözetünkről és járásunkról. A helyiek szimbiózisban élnek az óceánnal és azok vándoraival évszázadok óta.

A fentiek miatt nem okoz problémát eljutni bárhova a szigeten. Ma Manuval útra is keltünk, hogy ezt megtapasztaljuk. Két napra indultunk a sziget belsejébe. Az éjszakát a szabad ég alatt akartuk tölteni hálózsákban. Ez nem lehet probléma elvégre a trópusokon vagyunk. De ma szakadó esőben indultunk. Meleg esőben. Itt bőrig ázni a legkisebb kellemetlenséggel sem jár. Sőt egy kisebb paradigma váltás után üdítő élmény. Manunak nem kezdődött jól a napja. Nem indult a hajó motorja amikor tölteni akarta az akkukat. A kutyája – kölyök levén – szétrágta az egyik ágytakarót, a másik ágy matracát is kikezdte. A harmadikra pisilt, a negyedikre a nagydolgát végezte. Az, hogy Manunak összesen 88 penyje van már csak apró kellemetlenség.

Már a második autó elvitt egy elágazónyit. A következő, bár nem arra vitt az útja elvitt egészen Longwood-ig, vagyis Napóleon házáig. A skót születésű ember közben lelkesen mesélt a sziget történelméről és mutogatta a látnivalókat. Elmentünk a Briars Pavilion mellett, ahol a száműzött Napóleon első néhány hónapját töltötte. Felette magasodott a Szív Alakú vizesés és még magasabban a sziget első erődítménye a High Knoll Fort. Útközben elhaladtunk Napóleon kriptája mellett is ahol 1840-ig volt eltemetve. Napóleon otthona a számüzetésben a Longwood ház volt. Hat és fél év után itt is halt meg 1821-ben.

A ház francia terület, de egy fia franciát nem találtunk akinek Manu a könyvét árulhatta volna. Hétköznapokon napi két órát tart csak nyitva a ház. Mivel tudtam, hogy gyakorlatilag semmi sem eredeti, nem érintett meg túlzottan a látvány. Sokkal rendezettebb és díszesebb, mint amikor a híres hadvezér itt tartózkodott. Halála után a ház elhanyagoltan állt, a berendzését széthordták.

Az eső továbbra is esett, de a további felfedezéseinket nem ez, hanem az alacsony felhőzet hátráltatta. A tájból és felettünk magasodó Diana’s Peak-ből semmit sem láttunk. Végül egy másik stoppal visszamentünk ahonnan jöttünk, Jamestown-ba. És ahogy lenni szokott ismét Ann-nál gyülekezett a hajós társaság.

A rádióban naponta többször szerepel a hírekben, hogy az RMS St Helena menetrend szerint kedden délután négy óra öt perckor kifutott Fokváros kikötőjéből. A fedélzeten 158 utassal és 46 főnyi személyzettel. Várható érkezési ideje szombat délelőtt tíz óra. Érkezik a friss ellátmány és néhány fizetőképes túrista. Mitha száz éveket mentünk volna vissza az időben. Az angol gyarmatokról hazatérő hajóknak fontos ellátó kikötője volt Szent Ilona. A hajók és a sziget közössége ötszáz éve változatlanul megvan. De már nem sokáig. Elkészült a reptér. Megoldódni látszik a szélnyírás problémája és a légitárságok számára kiírt tender is lezárult. A tervek szerint nyártól elindulhatnak a menetrendszeri légijáratok. Az RMS még januárig párhuzamosan közlekedik, majd hajóbontóba küldik. Többen gondolják úgy, hogy jobb lett volna a reptér helyett egy új RMS-t építeni. Nagyobbat, szebbet, gyorsabbat. Félő, hogy a sziget elszigeteltségének végével annak bája és varázsa is a múlté lesz. A sziget egy lesz a sok túrista gettó közül szerte a világban. Fejlődés?Hát? A többség mégis pozitívan tekint a kitárulkozó lehetőségek felé.

2017 február 16. csütörtök

Éjszaka nyikorgott a hajó orrára feszülő kötél. Világosban láttam csak meg az okot. A hosszúra hagyott kötelek a bója alatti láncra csavarodtak. Be kellett mennem a vízbe lebogozni. Manunak ígértem, hogy használhatja a tabletem. Ma éjszaka elszökik, és Namíbiába megy. Kijelentkezni nem tud, mert nincs rá pénze. Két könyvet ma sikerült eladnia, így tudott még élelmiszert vásárolni magának és a kutyájának. Pár fonttal én is kisegítettem.

A hajózás az elköszönésekről szól. Már most sajnálom, hogy elválnak útjaink. Manu egy vagány, de ugyanakkor érzékeny ember. Fiatal kora ellenére sok élettapasztalatot nyűjtött. Egyaránt lehet sajnálni és irigyelni is életmódjáért. Ő már a sokadik francia az utam során akivel jó haverságba bonyolódtunk és ilyenkor sajnálom igazán, hogy nem beszélek franciául. Így az ő világuk, kultúrájuk és egyéni gondolkodásmódjuk csak részben nyílt meg előttem. Fogadkozhatnék, de azt hiszem ez már így marad.

A parton sikerült sokfajta hiányzó élelmiszerre találnom. Lassan felkészült leszek az indulásra. Itt hagyom ezt a mikrovilágot amit annyira vágytam megismerni. De vágyom a családom után és még sok út áll előttem. Megyek bele az északi télbe, és ez nem teszi könnyűvé az utat. A szerencse legyen velem! Ma néhány másik hajóról is kiderült, hogy Európába siet(ne) vissza. Angolok, skótok, finnek, svédek, amerikaiak. Van aki három és van aki tizen évnyi hajózás után. De csak egy idősebb svéd szólóvitorlázó vállalja be a közvetlen utat rajtam kívül. A többiek a könyv szerintit választva a karibon húzzák ki a telet, és júniusban kelnek át az Atlantin. Szerintem túlzott ez az óvatosság. Aki a tengert járja kell hogy vállaljon kockázatot és kényelmetlenséget, néha az ésszerűség határán egyensúlyozva. Igaz, itt az esetek többségében idősebb emberekről van szó.

A boltban – látva az édesség mennyiségét – rákérdeztek, hogy biztos én is vitorlázó vagyok. Mert ők vesznek ilyen luxus cikkeket. Lehet, hogy két hónapig úton leszek és ez nem luxus, hanem napi alapszükséglet – mondtam. Jót nevettünk a dolgon, főleg akkor amikor az élelmiszerrel teli hátizsákot alig tudtam megemelni.

Laurent és Marie tegnap érkeztek. Fiatal jegyespár egy öreg, de szép vashajón, ami szintén Van de Stadt tervezésű. Rajtuk kívül van itt egy svéd – kanadai pár is akik a saját esküvőjükre sietnek haza. Ha egy hároméves földkerülés után még élő a kapcsolat, biztos rendben lesz a házasság is. Velük búcsúztattuk Manu-t a hajóján. Vacsorára francia paté, és házi készítésű vöröshagyma lekvár volt a menü. Mielőtt magára hagytuk, Manu még megkérdezte, hogy nincs-e valamire szükségem. Nézzek körül – mondta, és vigyem ami kell. Jellemző, pedig alig van valamije. Szerencse pénzként egy chilei peso-t adott. Au revoir Manu! Keep your good vibes!

2017 február 17. péntek

Manu még éjfél előtt elindult. Láttam a kabinfényeit beúszni az éjszakába. Vigyázott rá, hogy az indulás ne csússzon át péntekre. Előző hajójának végzetes útjára pénteken indult. Erre akkor döbbent rá amikor pár napja beszéltünk a tengerész babonákról.

Láttam a kormányzó Jaguárját. A rendszáma egy “szolid” korona. Nem festve, fémből öntve. Egy idős pár mellé telepedtem egy padra beszélgetni. Ők mondták, hogy kezd sok lenni az autó. A közelmúltban az utcaképhez még “leparkolt” szamarak tartoztak. Egy biztos az utak nekik készülhettek. Két normál autó csak nagy üggyel bajjal fér el. Ha beindul a reptér, özönleni kezdenek a túriták, bizony lesz itt ramazuri.

Tízre végeztem a bevásárlással és a kijelentkezéssel is. Ún. világítótorony díjat és kikötő használati díjat kellett fizetni. 55 fontot tíz napra. Az irodában hektikus nyomozásban voltak, hogy ki lehetett az a francia aki angolosan távozott az éjjel. Mélyen hallgattam. Úgysem értenék meg. A vámosok különösen barátságosak voltak. Az ügyintéző megvárta amíg elrakom a papírokat, hogy kézfogással búcsúztasson. Nem jellemző. Talán hála az itt töltött tíz napért. Manu szerint dél-amerikában a szőke, hosszú hajú fiatal vitorlazóknak nem tudnak ellenálni a nők. De itt most nem ez a helyzet.

Nem tipikus reggelire való étel a tonhal curry. Közben leszólított az egyik hajós feleség. A nagy hir, hogy a hét elejére veszélyes hullám riasztást adtak ki. A vízszint 4-5 méteres emelkedésére számítanak és le fogják zárni a rakpartot. Remélem messze leszek addigra. Akik még maradtak volna, most fő a fejük, hogy mit csináljanak. Tömeges kijelentkezés várható. Ha a bójamező nem is válik veszélyessé, partra szálni biztosan nem lehet egy hétig.

Többen kérdezik, hogy most merre tartok, mi a következő kikötő. A hivatalos papírokon Mindelo-t jelöltem meg a Zöldfoki szigeteken. De lehet, hogy az Azori szigetek lesz belőle. Talán a Kanári. Minden az időjárástól függ. A Zöldfokiig biztonságos. Utána már az észak-Atlanti téli-tavaszi viharaira figyelni kell. Az idő nekem dolgozik. Itt a március mire átlépem az egyenlítőt. Áprilisban már át lehet csúszni két rossz periódus között. Akár még kedvező délnyugati szelet is ki lehet fogni rövid időszakokra. Április végén pedig isteni lehet a Mediterránium és a nyugati szelek. Hej, induljunk már!

Advertisements

Tíz napom Szent Ilonán” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hallo Attila,
    Remélem a jó szerencse továbbra is társad marad!Kivánom,hogy a jó szelek repítsenek
    Haza!kiváncsian várom a további utleírást,Még mindig veled utazom elméletben!
    A legközelebbi élménybeszámolóig.
    Györgyi

    • Szia Györgyi! Köszi a kommenteket! Üdv a Kanári szigetekről! A kör bezárult! Puszi Attila

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s