Hajószállítás az Adriára csapattal

Régen volt utoljára blog bejegyzés. Azt hittem, hogy talán már nem is lesz. A nagy utazás lezárult – gondoltam még egy éve. A hajónk ennyit állt La Restinga kikötőjében. Erával november elején meglátogattuk, de csak szállásnak használtuk. Kifizettük a marina díjakat és felfedeztük a szigetet. Mivel körülményes eljutni oda eldöntöttük, hogy közelebb hozzuk. Tavasszal. Talán az Adriára.

Újabb fél év után 2018 április végén érkeztem ismét a hajóra. Egy hetem volt a felkészítésére, ami a hajó kidaruzását is magában foglalta. A mosdó feletti ablakot nyitva találtam. Erával felejtettük úgy. Fél év alatt kb. két liternyi víz gyűlt össze a mosdóban. A közeli Szahara porából is volt egy kevés a pulton. Kár semmi. Nagy élmény volt újra megpillantani a hajót. A mi hajónkat. Olyan hihetetlen, mint az is, hogy körbe vitt minket a Föld körül.

A hajó sok munkát adott. Az egyenlítőtől felfelé nagy volt az igénybevétel, és folyamatos volt a sósvizes fürdő. Ennek eredményeként a horgonycsörlő csapágyazása  megszűnt létezni. Még Új-Zélandon javítottam a propeller tengely tömszelencéjét. Most újra cseréltem. Két napos munka az állványon. Közben az eldugult WC tartányt is tisztítani kellett. Sok volt a makacs kagyló a hajó alján amik a nagynyomású mosónak is ellenálltak. Őket kaparóval költöztettem el. Az összes kötélcsörlőt és a szélkormányt szét kellett szedni és megszabadítani a belé kristályosodott sótól. Végül felszereltem a vitorlákat, elbúcsúztam régi és új ismerőseimtől és elindultam Tenerifére. Ahol már várt a csapat…

A legénység: Ria, Gyula és Robot

Ők a Tenerifére érkezés után vulkán mászással nyitották a kalandok sorát. A kalandok borítékolhatók, hiszen hármukból ketten még sosem hajózak hosszabban vitorlással. A Balatonon sem, nemhogy az óceánon. Ráadásul Gibraltárig biztosan szembeszél és áramlat várható, majd a szokásosan trükkös Földközi. Ugyanakkor a Kanári szigeteken kívül Marokkó, Madeira, Giibraltár, dél Spanyolország, a Baleár szigetek, Szardinia, Szicília és a Lipari szigetek, a Messinai szoros és az olasz csizma talpa kínálta magát felfedezésre. Egy életre való, amire nekünk volt egy májusunk. Közben pedig haladni is kellett. 2500 mérföld, egy földkerülő táv tizede  állt előttünk.

A viszontagságok közben egyedül a csapat nőtagja Ria vette a fáradságot és vezetett naplót, adott hírt otthon maradt barátainak. Mivel az írásokon már menet közben is jókat derültünk, úgy döntöttünk, hogy legyen ez az alapja az út megörökítésének a blog számára is. Mutassuk be az egészet egy gyakorlott világjáró, de teljesen kezdő hajós szemszögéből! Íme az első rész:

 

Morgentyű!

Elindultunk.

No nem annyira kalandosan, mint a biciklitúrára, de azért némi izgalom itt is volt. Végül időben kijutottunk a reptérre.

Izgalom igazából valszeg az egész út miatt lett úrrá rajtam, amikor beálltunk a sorba, hogy feladjuk túlsúlyos csomagomat, amibe még az utolsó pillanatban rejtettem el 0,5 l hazai pálinkát, amivel a szüleim leptek meg Ferihegyen.

A turistákkal és kedves gyermekeikkel együtt töltött 5 órás út végén a Teide csúcsa köszöntött minket Tenerifén, ahogy a felhők fölé magasodva ragyogott, kopáran. A felhők fölött mindig kék az ég – ugye -, a Kanári-szigeteken viszont nem. 🙂 Hideg van kérem, és el van borulva.

A mai – mert ezt már 3-a reggel írom -Teide túra lehet elmarad, mert voltak olyan hírek, hogy le van zárva az időjárás miatt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Megérkezésünket követően helyi taxisokkal találtuk szembe magunkat. Gyula tárgyalt, ami újdonság volt, hiszen a mi fiainkkal teljesen biztonságban érzem magam és tudom, hogy jó lesz nekem. No, jelen helyzetben ezzel kapcsolatban volt fenntartásom, de rendben volt.

A taxis végül kitett minket a megadott címen, ahol viszont a reptéren, bookingon lefoglalt szállásnak nyoma sem volt. Az ablakból kilógó pasas azt mondta, hogy ebben az épületben egészen biztosan nincsen kiadó apartman, sőt ez nem is az az utca, ahova a cím szól. Ezt pár perc múlva revideálta. Jó helyen voltunk, csak éppen a lakás nem volt ott.

Volt viszont nyitott ajtó. Mögötte aludni készülő idős hölgy, fiatal lány, de kiadó lakás – amit természetesen már előre ki is fizettem – sehol. Végül egy, kettő, három járókelő segített rajtunk, akik kiderítették, hogy bár van itt egy kiadó lakás, de az jelenleg nem lakható. A pénzt is visszakaptuk az utcasarkon, fél 10 magasságában, amit egy korsó sörrel ünnepeltünk meg a sarki kocsmában, ahol egy brit Hölgy a csapos és ennek megfelelő angolsággal adta az ötleteket mégis merre induljunk az éjszakába szállást keresni.

Így gurultam végig a bőröndömmel Las Rodriges sötét utcáin, mire egy hotelban végül is sikerült szobát kapnunk. Sőt a sarki krimóban a Mamma még egy kis tapast is rittyentett nekünk.

Indulunk a Teide-ra.

Csók

Felhők felett a Teide vulkánon.

Vulkanikus felszín

 

 

05. 03 Teide mászás – Attila megérkezése

Holdbéli táj, egy vulkán krátere. Életnek nem sok nyoma, ami nagyjából érthető. Porózus, kiégett talaj. Tűző nap, süvítő szél és hideg levegő. Nem mondanám, hogy csábító egy hely, de érdemes volt megnézni.
A partmenti vidékhez képest, ami kifejezetten taszító a kopárságával, kaktuszaival és a turista paradicsommal, a hegyre felfelé menet igen változatos tájakon mentünk keresztül. Az időjárás volt még nagyon érdekes, ahogy a lenti napsütésből mentünk bele a felhőkbe, majd ragyogó napsütésbe érkeztünk megint. Pont, ahogy a gépből láttam. És repülőgépből láttam már sokszor, de autóval még nem mentem a felhők fölé.
A Teide-re 2 módon lehet feljutni. Felvonóval vagy gyalog. Mi az elsőt választottuk az idő rövidsége és az ajánlások miatt, is.
Miután legyalogoltunk a lanovka tetejéről – ~3540 m-ről ~2250 m-re – visszafelé autózva Vilaflor-t érintettük. Bájos kis falu, de sötétedés után már egy lélek sincs az utcán és hiába szőlőtermesztő vidék, nem tudtuk megkóstolni a boraikat. (Csak este, amit a szupermarket-ben vettünk.)
Nap közben jött a hír, hogy Attila elindult El Hiero-ról, délután 2-kor, ami azt jelentette, hogy éjszaka 4 körül fut be. Eldöntöttük, hogy a kikötőben várjuk és alszunk addig, ahol tudunk. Ha alszunk egyáltalán.
Késő éjszaka ellenére csont nélkül megtaláltuk Marina San Miguel – Amarilla Golf & Marina-át. Kinéztük hova navigáljuk be Attilát, körbejártuk a kihalt, alvó kikötőt és végül a bárban táboroztunk le. A bezárt bárban.
Végül is győzött a fáradtság – hiába a finom bor, a beszélgetés, a hideg, majd a forró fürdő -, le kellett feküdjünk. Gyula a női zuhanyzóban talált megfelelő helyet magának, Robottal mi ketten a bérelt, kis Fiat Pandában.
Fél 4-kor keltett minket Gyula, hogy Attila mindjárt itt van. Ettől kezdve figyeltük a fényt, ami közeledett a korom sötét éjszakából, lassan, nagyon lassan. Ilyet még sosem éreztem és leírni sem tudom, pontosan mit is éreztem, de nagyon nagy élmény volt. Sokáig jött befelé, nagyon sokáig és amikor befutott óriási öröm volt, pedig nem is ismerem a kapitányt.
Lesz még néhány ilyen, új élményem ezen az úton, azt hiszem, de ez volt az első meghatározó. Az első alkalom, amikor megláttam a hajót, amin utazni fogunk és aminek már a kabinjában fekszem és írom ezt a levelet.
05.04 Masca völgy és a Dragon Tree / El Drago
Még éjszaka bepakoltunk a hajóba, leosztottuk a fekhelyeket – sikerült a farkabinba beköltöznöm, aminek nagyon örülök -, lefeküdtünk gyorsan, de sokáig nem tudtam elaludni. A ringatózás, a csobogás közvetlenül alattam, a dízel szag és egyáltalán maga a gondolat, hogy az elkövetkező hónapban ez lesz az otthonom, hogy mennyi minden fog történni velem, elgondolkodtatott egy keveset és a hideg sem nagyon hagyott aludni, de azért sikerült jót pihenni.
Reggel a kikötőben ébredni egyszerre volt hihetetlen, de közben olyan is, mintha mindig ezt csinálnám. Mintha mi sem lenne természetesebb ennél. Ezt nem is értem. Szerintem, egyelőre nem igazán tudom felfogni hol vagyok. Hisz se természetesnek, se mindennaposnak nem mondható ez a helyzet. Viszont tetszik. J
A mai kirándulást Attila is üdvözölte, annak ellenére, hogy lenne még a hajón mit csinálni. Ezt-azt, amit még nem pontosan értek, hogy mit jelent. A konyha hatalomba vétele viszont gyorsan ment. Testhez álló feladat ez. Az 5 éve lejárt porlevesek kiszanálásával egyetemben. Fogok még kincseket találni az elrejtett fakkokban, úgy érzem.
Ma a sziget NY-i oldalára indultunk, ami köszönhetően a csapadéknak váratlanul burjánzó, zöld, szemnek megnyugtató és megint egy új kép, új arca a szigetnek, ami kifejezetten tetszetős, vonzó.

Úton Masca-ba.

 

…hogy gyűljenek az emlékek…

 

A sziget legszebb fekvésű települése. A bekötőút több mint izgalmas

 

Kötelező látnivaló: El Drago

 

Sokat látott tengerészek

Itt kell megjegyezzem, hogy amennyire lesajnáltam ezt a helyet és tartottam annyira szutyoknak, hogy nagyon megnézni sem volt kedvem, hát tévedtem. Képeket csatolok. Viszont valszeg 2 nap alatt ki is merítettük a látnivalókat és többet ide nem kell visszajönni. Én legalábbis így vagyok vele, meg voltam akkor is, amikor neki indultunk körbejárni. Ha már 1x itt vagyunk nézzük meg, többet úgysem jövök.
A kirándulásból a kikötőbe, hazafelé tartva egy feladatot teljesítettünk is a mára tervezettek közül. Bevásároltunk az elkövetkező 1 hónapra.
Jó éjszakát!
……………………………….
Az eddigi beszámolót a kabinomban fekve írtam, ami kényelmes és jól érzem benne magam. Már fázni sem fázom, köszönhetően a meleg takarónak, amit Attilától kaptam. 1:05 van. Most már elalszom.

Folytatás következik…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s