Négy év után újra az európai kontinensen.

E részben elérjük Afrika sarkát. Meglepve tapsztaljuk, hogy a minket napok óta gyötrő erős északnyugati szél a gibraltári szorosban tisztán keletire vált. Vagyis ismét szemből. Hittlenkedve a jelenségen, a szorosban a hullámok méretén, a hajóforgalmon és a szoros tengelyével párhuzamosan kirakott felszini halászhálókon, északi irányba kereztezzük a szoros bejáratát, és begyötörjük magunkat az alternatv megoldásként előre kinézett Barbate-be. Így látta ezt Ria az út krónikása:

05.16 Barbate – a Gibraltári szoros bejárata a spanyol oldalon

Tegnap délelőtt értük el ezt a marinát, az előre tervezett Gibraltári kikötő helyett, mert az időjárás nem engedte meg, hogy neki menjünk a szorosnak. Hiába gondoltuk még este, ahogy már közelítettünk a kontinens felé és kezdtek megcsendesedni a hullámok és a szél is gyengébb lett, hogy besuttyanunk, végül esélyesünk sem volt és mindezt az utólagos időjárási információink is megerősítették.

Most a kikötőben ülök – a hajó elején, ahol ugye még mindig csak csekély időt töltöttem -, az árbócnak támaszkodva, du. 5 órakkor, viharos K-i, hátszélben, szemben a nappal, ami még perzsel. A szél igaz, hogy hűvös, de mégis fürdőruhában tudsz kint lenni, csak a hátadra kell teríteni valamit, hogy ne fázz meg. Mondhatom, hogy nyugi van. Viszonylagos nyugi, mert az erős szélről most már más is eszembe jut azon kívül, hogy mekkora király, amikor kifújja a fejed és kipirosítja az arcod. Olyan széllökések vannak, hogy nem győzöm vissza csipeszelni a kiteregetett ruhákat körben a fedélzeten, forgatja őket állandóan a szél a hajókötélen.

A fiúk a holnapi indulásunkat tervezgetik éppen a vitorlás applikáció – ami mutatja az apály-dagályt is ezer más info mellett -, a letöltött időjárás előrejelzés és a kikötőben kapott, fénymásolt Gibraltári áramlat sematikus rajzai alapján. Én annyit értek, hogy a szorosban mindig K-i szél fúj. Azaz nekünk szembe, ami mint már megtanultam az elmúlt napokban nem a legideálisabb vitorlás szemmel. Hova tovább van bent áramlat is, aminek iránya, hogy ne legyen egyszerű napon belül többször is megváltozik. Ehhez jön még az az időablak, amikor az időjárás, csak úgy szimplán engedi, hogy egyáltalán neki induljunk. No, mindez holnapra várható, de hogy aztán azon belül mikor, hol kell legyünk, azt most számolják ki óráról-órára. Mert a szoros 30-35 mérföld, tehát 5-6 óra mire átérünk, nem csak úgy ripsz-ropsz. Ja és elfelejtettem a hajóforgalmat említeni, ami szintén nem könnyíti meg a helyzetet.

Ahogy előző nap érkeztünk a partok felé, úgy megszaporodtak a hajók a kijelzőn, hogy folyton riasztott és alig győztük őket azonosítani. Előtte a négy és fél nap alatt, ha összesen láttunk 5 hajót, akkor sokat mondok. 5 bazinagy monstrumot, ami félő, hogy nem foglalkozik egy magunkfajta vitorlással, ha az útjába kerül, ezért hiába a hajózási kresz, ezek elől jobb kitérni. Asszem az 5-ből 2 útja egyébként pont veszélyeztette a mienket. Csináltam egy képet az AIS-ről (Automatic Identification System) – azért írok ám ilyeneket, hogy műveljem az olvasó közönséget  -, amin látszik, hogy elég közel volt.

Tegnap hajnalban, amikor 30 perc késéssel érkeztem a hajnali szolgálatomra – 4-6-ig voltunk eredetileg Robottal beosztva -, azt láttam, hogy Robot teljes extázisban lesi az AIS-t és folyamatosan mondja Attilának – akinek egyáltalán nem kellett volna akkor már kint ülnie az eredeti beosztás szerint -, hogy hol-merről, milyen messze, milyen sebességgel, mekkora hajó közeledik. Ezt Ő jobban fogja tudni, de azt hiszem volt, amikor 42 hajót jelölt körülöttünk a gép. És ez csak azokat mutatja, amiknek szintén van ilyen bigyójuk és jelük. A szimpla, útszéli – partmenti inkább – halászhajót nyilván nem. Azok kiterített hálóikat pedig pláne nem. Emiatt nem ment le Attila a szolgálata végeztével. Sőt, amikor 6-kor kijöttem, még Gyula is fent volt. Elég eseménydús volt innen az út ill. már előtte is, csak akkor én éppen a bőröndömmel összegyógyulva aludtam. Ja és azért nem ébredtem fel az ébresztőre, mert egyrészt totál el vagyok tőle szokva és mert a motor hangja teljesen elnyomta.

De picit előre szaladtam. És nem Madeiráig ugrom vissza. Az szerintem, majd szóbeli beszámoló lesz, egyébként.

Szóval az utolsó Atlanti-óceáni estének úgy indultunk neki, hogy már az esti félhomályban véltük felfedezni Afrika partajait. Jajjj, Istenem. Csodálatos érzés volt. Hiába van alattad ugyanúgy 4 000 m mélység – ami a Roosevelt-tér Hősök tere távolság, hm, igen!!!! – és még 16 órányira van tőled a szárazföld, valahogy rögtön jobban érzed magad. Illúzió vagy hit, nem tudom. Viszont itt kell megemlítsem az Önkéntes hajótörött című könyvet, amit elkezdtem kint olvasni és arról szól, hogy egy (asszem) francia orvos azt kezdte el kutatni, hogy miért halnak meg olyan nagy százalékban a hajótöröttek, amikor ez fiziológiailag indokolatlan. Értsd, a mentésre kerülő hajótöröttek 90%-a már halott a 3. napot követően, amit pedig még étlen-szomjan is ki kellene bírjon az ember. Miért hát? Egyszerű. A félelemtől. Vagy illúzió? Vagy hitevesztett?

Reffelés közben

Azt hiszem pont jókor került egyébként a könyv a kezembe. Vagy inkább említette meg Attila és kértem el utána tőle, amikor kikérdeztem a hajó biztonságosságával kapcsolatban. Hosszan mesélt és sok megnyugtató dolgot mondott, de azért bevallom, amikor mondta, hogy és a hajó alja 5 mm vastag alumínium lemez, hát annyira azért nem nyugodtam meg. 5 mm! He? Ennyi választ el a víztől?

És Nektek bevallom, azt is megkérdeztem a végén, hogy és mégis mi a túró miatt marad fent a vízen egy alumínium hajó, aminek 3,5 t a tőkesúlya. Arkhimédész törvénye volt a válasz. Miden test súlya megegyezik az általa kiszorított víz súlyával. Ennyi? Ennyi? Na, de hogyan, mi? Ezen azóta szoktam gondolkodni, mert bár tanultam, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen értem is. Állítólag csináltak már betonból is hajót és van is egy-kettő, de nem terjedt el. Ezt mondjuk tökre értem.

Utolsó este már kezdett éledezni a csapat a nihilből. Nem csak azért, mert már éreztük az út végét, hanem azért is, mert aznap már egész sok időt tudtunk kint tölteni a kokpitban, ahol előtte 2 és fél napig nem jártunk. 2 és fél napig voltunk beszorulva egy mosógép dobjába, ahol a tarka mosást sűrű centrifugálás váltotta fel 0-24-ben. Picit elromlott a program. És már nem csapott fel a hullám és öntött nyakon, mivel már kisebbek, hosszabbak, békésebbek voltak a hullámok. Kellemes hegy-völgy menet, olyan háznyi méretű dombok között. És nem utolsó sorban, kezdett szaporodni a forgalom.

Keresztezzük a gibraltári hajózó útvonalat

És most megint vége, mert irány a városka, visszajöttek a fiúk a fürcsikézésből és követelik a gin-tonic-ot.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s